Izraeli rakéta csapódott be egy szíriai katonai állomásba

Vágólapra másolva!
Izraeli rakéta csapódott be egy katonai állásba Szíria délnyugati, el-Kuneitra tartományában.
Vágólapra másolva!

A támadásban legalább egy katona meghalt, egy pedig megsebesült - közölte hétfőn a szíriai állami média.

Az al-Ikbaríja szíriai állami televízió hétfői jelentése szerint a támadásban egy katonai jármű is kárt szenvedett. A beszámoló szerint

a rakéta az Izrael által megszállt Golán-fennsík peremén csapódott be.

Az izraeli hadsereg közleményt adott ki a szíriai beszámoló után, azt állítva, hogy támadást hajtott végre egy légvédelmi állás ellen, miután tüzet nyitottak onnan egy Izrael északi részén rutinrepülést végző izraeli harci repülőgépre.

A szíriai állami média a hónap során

további két olyan incidensről számolt be, amely során Izrael csapást mért Szíria déli-délnyugati részén.

A zsidó állam általában nem reagál a szomszédos Szíriában végrehajtott csapásairól szóló jelentésekre. Az elmúlt hónapokban azonban Izrael egyre nyíltabban intézett támadásokat olyan szíriai célpontok ellen, amelyek állítása szerint a Damaszkusz közeli szövetségesének számító Iránhoz vagy a Hezbollah libanoni síita szervezethez köthetőek.