Vereségre készül Emmanuel Macron és pártja

Vágólapra másolva!
A világ egyik vezető konzervatív napilapja, a Le Figaro azt írja, hogy a francia államfő liberális, bevándorláspárti pártja, A Köztársaság Lendületben (La République En Marche!-LREM) eredményváróján több az újságíró, mint az aktivista. Akik elmentek, vereségre készülnek.
Vágólapra másolva!

Macron pártja nagy valószínűséggel csupán a második helyen fog végezni, 22 százalék körüli eredménnyel.

Az EP-választást Marine Le Pen nemzeti jobboldali pártja, a Nemzeti Gyűlés (Rassemblement National-RN) nyeri meg, 24-25 százalékkal.

Emmanuel Macron bizonyára tisztában van azzal, hogy ezt a voksolást már elvesztette, hiszen

a pártja eredményváróján óriási letargia uralkodik,

a helyszínen több az újságíró, mint az aktivista. Akik ott vannak, arról beszélnek, hogy a második hely is szép.