Szijjártó Péter: Nem maradhat büntetlen a háborúkban elkövetett szexuális erőszak

SZIJJÁRTÓ Péter; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatása Oslóban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a humanitárius válságok során elkövetett szexuális erőszakkal szembeni fellépésről szóló oslói konferencián 2019. május 24-én .
Vágólapra másolva!
Magyarország elkötelezett amellett, hogy véget vessenek a büntetlenség elfogadhatatlan és botrányos gyakorlatának, amely a háborús konfliktusokban a nők és lányok ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket jellemzi világszerte - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a pénteken Oslóban e témában rendezett nemzetközi konferencián.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a magyar kormány 12 millió forintot ad a Nemzetközi Vöröskeresztnek és az ENSZ nőjogi szervezetének annak érdekében, hogy segíteni tudják a konfliktusövezetekben szexuális erőszak áldozatává vált nőket és gyerekeket, akiknek a támogatására kiemelt figyelmet kell fordítania a nemzetközi közösségnek a konfliktusok lezárulása után.

Ine Eriksen Soreide norvég külügyminiszter fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Oslóban 2019. május 24-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

- fejtette ki Szijjártó Péter. A miniszter megjegyezte, hogy mivel sajnos Magyarországnak is van erről tapasztalata még a múlt századból, ezért világossá akarja tenni, hogy feltétlenül következményekkel kell járnia minden egyes emberiesség elleni bűncselekménynek, amelyet nemzetközi fegyveres konfliktusok során követnek el. Ennek érdekében a magyar kormány szorgalmazza, hogy jöjjön létre stabil és erős nemzetközi jogi mechanizmus, amely véget vethet a büntetlenség kultúrájának.
Magyarország ennek érdekében szorosan együttműködik Norvégiával - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a humanitárius válságok során elkövetett szexuális erőszakkal szembeni fellépésről szóló oslói konferencián 2019. május 24-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt


A norvég kormány hírügynökségi jelentések szerint több mint 100 millió euróval támogatja a következő két évben a humanitárius válságok során elkövetett szexuális erőszakkal szembeni küzdelmet.

Szijjártó Péter az oslói konferencia alkalmával kétoldalú megbeszélést folytatott Ine Eriksen Soreide norvég, illetve Tilak Marapana Srí Lanka-i külügyminiszterrel is.