Kiderült, hogy mikor iktatják be az új ukrán elnököt

ZELENSZKIJ, Volodimir; POROSENKO, Petro
Az ukrajnai elnökválasztáson induló Volodimir Zelenszkij humorista, az ukrán elnökválasztás első fordulóját megnyerte, kétszer annyi szavazatot kapott, mint a jelenlegi államfő, Petro Porosenko.
Vágólapra másolva!
Hosszas várakozás után az ukrán parlament csütörtökön úgy határozott, hogy május 20-án lesz Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök ünnepélyes beiktatása a törvényhozásban.
Vágólapra másolva!

Összesen hét határozati javaslatot terjesztettek be képviselők különböző időpontokkal, május 17-től 28-ig. A legkésőbbi dátumra vonatkozó javaslatot a vita közben az előterjesztője visszavonta.

A május 20-i beiktatásról szóló javaslatot 315 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.

Zelenszkij azt szerette volna, ha május 19-ére, a politikai elnyomás áldozatainak emléknapjára tűzi ki a parlament beiktatását, de ezt több képviselő ellenezte.

Ezen a napon gyászmegemlékezések zajlanak országszerte, és tiltott a tévé- és rádiócsatornákon szórakoztató műsorokat sugározni, ezért ezt a napot nem tartották alkalmasnak a beiktatási ceremóniára.

Néhány napon belül hivatalosan is Volodimir Zelenszkij humorista lesz Ukrajna új elnöke. Forrás: MTI/EPA/Sztepan Franko

Kérdés, hogy meddig marad a jelenlegi ukrán parlament

A beiktatás dátuma azért is fontos, mert a törvény értelmében május 27-éig - legalább fél évvel a törvényhozás mandátumának lejárta előtt - dönthet Zelenszkij arról, hogy feloszlatja vagy sem idő előtt a jelenlegi parlamentet, utána már erre nem lesz lehetősége, hanem ki kell várnia az október 27-én tartandó választást.

Az Ukrajinszka Pravda értesülése szerint

Zelenszkij azért is sürgette mihamarabbi beiktatását, mert egyre inkább hajlik arra, hogy beiktatása után rögtön feloszlassa a parlamentet, és már kész is az erről szóló előterjesztés.

Döntése attól függ, mennyire lesz együttműködő vele a parlament.

A törvényhozás idő előtti feloszlatása ellen szól azonban két érv:

  1. egyfelől csapatának egy része még szeretne időt arra, hogy pártjuk, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) tovább erősödhessen,
  2. másfelől így nem tud a parlament változtatni a választási törvényen, és fennmarad a vegyes választási rendszer, amely az oligarchákat képviselő politikusoknak kedvez.

Az is kérdés, hogy a parlament egyáltalán hajlandó, illetve képes-e a választási rendszer megváltoztatására utolsó heteiben, hónapjaiban, ha ezt az elmúlt évek alatt nem tette meg.