Szijjártó Péter: Nagyon szívélyes volt a Trump-Orbán találkozó

2019.05.15. 11:31

Európának meg kell őriznie a keresztény kultúrát és hagyományt, és nincs szükség arra, hogy ettől a kultúrától teljesen eltérő tömegek jöjjenek a kontinensre – minderről Szijjártó Péter beszélt a CNN-nek. A külgazdasági és külügyminiszter azt is közölte, hogy a továbbra is határozottan kiállnak a keresztény közösségek védelme mellett, valamint az antiszemitizmus ellen is határozott küzdelmet folytatnak majd. Szijjártó Péternek a műsorban többször is helyre kellett tennie az Obama- és Clinton-párti, a demokraták érdekeit képviselő csatorna álhírek felvetésével próbálkozó műsorvezetőjét, Hala Goranit.

Nagyon nyugodt és barátságos hangulata volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök találkozójának – minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt az interjúban. Ez egyáltalán nem volt meglepő, mivel a két vezető a világ legfontosabb kérdéseit hasonlóan látja, így például az illegális migráció, a terrorizmus elleni küzdelem és a keresztény közösségek megvédése területén hasonlóan gondolkozik a két politikus – hangsúlyozta Szijjártó Péter a Hala Gorani által vezetett esti műsorban.

Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy milyen keresztény közösségeket kell megvédeni Európában, a magyar külügyminiszter közölte, hogy ilyet senki nem mondott, hanem arról beszéltek, hogy a keresztényeket globálisan kell védeni. Szijjártó Péter a műsorban elmondta, hogy Magyarország pont azért indította el a Hungary Helps programot, hogy segítséget nyújtson a világban üldözött keresztényeknek, főként a Közel-Keleten élőknek. A magyar kormány ezen program révén segíti a keresztény közösségeket, hogy hazatérjenek, házakat, iskolákat és kórházakat építünk nekik – tette hozzá.

Szijjártó Péter a műsorban ismételten megerősítette a magyar kormány azon álláspontját, hogy hazánk nagyon szigorú migrációs politikát folytat, csak legálisan lehet belépni Magyarország területére. Az erős határvédelem mellett továbbra is kitartunk, és mi magunk akarjuk eldönteni, hogy a jövőben kivel akarunk együtt élni – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter. A mi határozott pozíciónk az, hogy Európának meg kell őriznie a keresztény kultúrát és hagyományt, és nincs szükség arra, hogy ettől a kultúrától teljesen eltérő tömegek jöjjenek a kontinensre. Éppen a migráció eredményeként nőtt meg az antiszemitizmus Európában, ami ellen a magyar kormány továbbra is határozottan fellép.

Szijjártó PéterForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A műsorvezető ezt követően az amerikai képviselőház demokrata vezetésű külügyi bizottságának Magyarországot érintő kritikáiról kérdezte a magyar külügyminisztert. Szijjártó Péter közölte, ezek egyszerűen hazugságok, mivel Magyarországon a kormánypártok három egymást követő szabad választáson szereztek kétharmados többséget. Hala Gorani szerint azonban a magyar kormány nem küzd az antiszemitizmus ellen, mivel Soros György ellen kampányoltak. Szijjártó Péter erre elmondta, hogy ez egyszerűen álhír, mivel amikor a magyar kormány Sorosról beszélt, akkor soha nem hozta szóba sem a vallását, sem a származását. Mi csak arról beszéltünk, hogy miért nem értünk egyet Soros politikai nézeteivel. Gorani erre már nem tudott semmit reagálni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK