Mexikóban már 337 holttestre bukkantak az új elnök hivatalba lépése óta

Vágólapra másolva!
A mexikói hatóságok 337, rejtett sírokba temetett holttestet fedeztek fel az országban az elmúlt öt hónap során, amióta Andrés Manuel López Obrador elnök hivatalba lépett.
Vágólapra másolva!

Obrador tavaly decemberi hivatalba lépésekor a Mexikót sújtó erőszak visszaszorítását ígérte,

de hivatali idejének eddigi hónapjai alatt csak tovább nőtt a gyilkosságok száma.

Alejandro Encinas belügyminiszter-helyettes újságírók előtt elmondta, hogy az országban 81 helyszínen 222 sírban összesen 337 holttestet találtak a mexikói hatóságok, főként Veracruz, Sonora, Sinaloa, Guerrero és Colima szövetségi államokban.

A Reuters hírügynökség tudósítása megjegyzi, hogy úgy tűnik, ebben a nyilvántartásban nincs benne az a 38 holttest, melyekre nemrégiben bukkantak a mexikói nyomozóhatóságok az ország második legnagyobb városa, Guadalajara környékén.

A legtöbb haláleset feltehetően bűnözői csoportokhoz köthető. Mexikóban jelenleg 40 ezer embert tartanak számon eltűntként, és mintegy 26 ezer holttestet nem sikerült eddig azonosítani.

A tavalyi évben rekordszámú, hozzávetőleg 34 ezer ember vált gyilkosság áldozatává.

A mexikói kormány 2019 áprilisi jelentése szerint mintegy 8500 ember esett gyilkosság áldozatául az idei év első három hónapjában Mexikóban, ez 9,7 százalékkal több, mint amennyit a tavalyi év első azonos időszakában tartottak nyilván.

Mexikó lakosainak száma 112 millió fő.