Két jelölt maradt állva a litván elnökválasztáson

Vágólapra másolva!
Gitanas Nauseda közgazdász és Ingrida Simonyte korábbi pénzügyminiszter a vasárnapi litvániai elnökválasztás valószínű továbbjutói előzetes és nem teljes adatok alapján.
Vágólapra másolva!

Az 1972 szavazókör közül 1631-ben sikerült megszámlálni a voksokat hétfőn kora hajnalra. Az adatok alapján az 54 éves Nauseda áll az élen 31,2 százalékkal, a második a 44 esztendős Simonyte 27,2-del.
A harmadik komoly esélyesként indult Saulius Skvernelis kormányfő már vasárnap éjjel úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg nem jut tovább a második fordulóba. Jól sejtette, és hétfőn hajnalban közölte, hogy - korábbi ígéretéhez hűen - július 12-én lemond kormányfői tisztségéről.

Második forduló lesz

Mivel az első fordulóban egyik jelölt sem kapott 50 százaléknál több szavazatot, második forduló is lesz, amelyet május 26-án, az európai parlamenti választásokkal párhuzamosan tartanak. Ezen már csak a két legjobb helyezést elért jelölt jogosult indulni.

Mind Nauseda, mind Simonyte meggyőződéses EU- és NATO-párti, az atlanti szövetséget tekintik az orosz szomszéddal szembeni biztosítéknak. A 2,8 milliós lélekszámú országban csaknem 2,5 millióan jogosultak a szavazásra.