Ismét nyomoznak nemi erőszak miatt a WikiLeaks-alapító ellen

ASSANGE, Julian
Stockholm, 2019. május 13. Eva-Marie Persson svéd főügyészhelyettes stackholmi sajtóértekezlete 2019. május 13-án. A svéd főügyészség újraindítja a nyomozást Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen nemi erőszak gyanúja miatt. Assange ellen 2017-ben megszüntették a nyomozást, mert a férfi Ecuador londoni nagykövetségén bújkált 2012 óta, de a dél-amerikai ország 2019 áprilisában megvonta a menedékjogát, és átengedte a férfit a brit hatóságoknak. MTI/EPA/Anders Wiklund
Vágólapra másolva!
Újraindították a nyomozást Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen Svédországban nemi erőszak gyanújával - jelentette be a svéd ügyészhelyettes.
Vágólapra másolva!

Eva-Marie Persson azt mondta, továbbra is fennáll annak az alapos gyanúja, hogy Assange nemi erőszakot követett el. Hozzátette: a kiadatást - amelynek érdekében európai elfogatóparancsot adnak ki - az után kérik, amint az ausztrál internetes aktivista letöltötte a rá kiszabott börtönbüntetést az Egyesült Királyságban.

Assange-ot május elején egy londoni bíróság 50 hét börtönbüntetésre ítélte, mert megszegte a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit, amikor később nem jelent meg a bíróságon, mert akkor már Ecuador londoni nagykövetségén élt menekültként.

Assange kiadatását korábban már Washington is kérte, az ügyben pedig a végső döntés Sajid Javid brit belügyminisztert illeti meg. Persson ezzel kapcsolatban azt mondta, a svéd vádhatóság tud a másik kiadatási kérelemről, és hozzátette,

elképzelhető, hogy végül az Egyesült Államoknak adják ki.

Eva-Marie Persson svéd főügyészhelyettes bejelenti, hogy a főügyészség újraindítja a nyomozást Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen nemi erőszak gyanúja miatt Forrás: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Anders Wiklund

A brit ügyészségi hivatal korábbi vezetője, Nick Vamos a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy vélhetően a svéd kiadatási kérelem előnyt élvez majd a washingtonival szemben.

A svéd ügyészség Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt folytatott nyomozást, de

a vizsgálatot 2017 májusában megszüntette,

és visszavonta az ellene kiadott nemzetközi körözést is, arra hivatkozva, hogy az akkor az ecuadori követségen élő férfi kézre kerítésére nincs esély.

Assange 2012-ben politikai menedékjogot kapott Ecuador londoni nagykövetségén, ahol 7 évig élt, de idén április 11-én - az ecuadori nagykövet engedélyével - a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette, miután a latin-amerikai ország megvonta tőle a politikai menedékjogot.

Julian Assange nem a svédországi vádaktól tart, hanem attól, hogy végül kiadják az Egyesült Államoknak.

Washington ugyanis az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb számítógépes támadásával vádolja Assange-ot, aki 2010-ben az amerikai kormányzati számítógéprendszerről több százezer titkosított információt - köztük az afganisztáni és az iraki háborúval kapcsolatos dokumentumokat - lopott el és szivárogtatott ki.".