Egészen elképesztő, valószínűleg ő a világ legfurcsább betörője

Vágólapra másolva!
A hátsó udvaron keresztül osont be egy idegen lakásba egy amerikai nő, azonban semmit nem vitt el. Ehelyett leült a kanapéra, és kedélyesen eljátszott a kutyával, sőt, még a konyhapulton talált edényeket is elmosogatta. A rendőrök betörés vádjával őrizetbe vették, és furcsa viselkedése miatt azt feltételezik, hogy a nő drogozott – írja a Bors a 9gag-re hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A lakók hívták a 911-et,

azonban nem mertek közelíteni a nő felé, mert megijesztette őket a szokatlan viselkedése. Így csak távolról,

döbbenten figyelték, ahogy az a házukban tevékenykedett.

Mire azonban a rendőrök megérkeztek, a nő valahogy kiosont a lakásból, viszont hamarosan nyomára akadtak.

Betörés vádjával letartóztatták, jelenleg pedig azt vizsgálják, volt-e valami drog a szervezetében,

ami megmagyarázhatná a furcsa viselkedését. A drogfogyasztás gyanúja azért is fölvetődött, mert a nő a betörés előtt két napon át egyfolytában ébren volt.