Első kerekek nélkül szállt le egy repülő Mianmarban

Mianmar, repülő, leszállás, GIF
Vágólapra másolva!
A futómű meghibásodása miatt az első kerekek nélkül tette le a gépét bravúrosan egy mianmari pilóta vasárnap anélkül, hogy bárki megsérült volna az utasok és a legénység tagjai közül.
Vágólapra másolva!

A gépen összesen 89 ember utazott.

Ez volt a második repülőbaleset a héten az egykori Burmában.

A Myanmar Airlines légitársaság Rangunból érkező UB-103-as járata, egy brazil gyártmányú Embraer 190-LR típusú gép vasárnap reggel szállt le Mandalayban.

Je Htut Aung, a mianmari légiközlekedési hivatal igazgatóhelyettese elmondta, hogy a pilóta, Miat Moe Aung kapitány

többször is megkísérelte kiengedni az első kereket,

először számítógéppel, majd kézi üzemmódban. Kétszer átrepült a repülőtér felett, hogy ellenőrizzék, sikerült-e kiereszteni a futóművet, majd az előírásoknak megfelelően elégette az üzemanyagot, hogy kisebb legyen a gép súlya.

Ezután a hátsó kerekekre tette le a gépet, mielőtt az orrát leengedte,

anélkül, hogy bárki megsérült volna a gépen.

Az incidens ügyében vizsgálatot indítottak.

Mint ahogy arról az Origo is beszámolt, szerdán a Biman Bangladesh légitársaság utasszállító kisrepülőgépe leszállás közben letért a leszállópályáról, és

három részre tört a ranguni nemzetközi repülőtéren, legalább 17 ember megsérült.

2017-ben egy katonai repülőgép zuhant az Andamán-tengerbe 122 emberrel a fedélzetén, ez volt Mianmar történelmének egyik legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége.