Az Air Canada repülőgépe tartálykocsival ütközött, öten megsérültek

baleset, Kanada
Vágólapra másolva!
Az Air Canada Express gépe a repülőtéren ütközött össze egy üzemanyagot szállító tartálykocsival. Az ütközés következtében öt ember megsérült, akik közül hárman kórházba kerültek.
Vágólapra másolva!

A balesetre május 10-én, helyi idő szerint 1:30-kor került sor - írja a Fox News.

Az Air Canada Express 8615-ös számú gépe a felszállás után nem sokkal visszarepült a Torontói Nemzetközi Repülőtérre, mert

a köd miatt nem tudta folytatni az útját.

Amikor a gép landolt az 1-es terminál közelében,

összeütközött egy üzemanyagot szállító tartálykocsival.

Az ütközés frontális volt, ami megváltoztatta a repülőgép menetirányát.

Ezt követően pánik tört ki az utasok körében, akik

arra kényszerültek, hogy – mintegy ötvenen – kiugorjanak a repülőgépből az aszfaltra.

Az ugrás közben megsérült két pilóta, egy légiutas-kísérő és két utas is.

A sérültek közül hárman kórházba kerültek.

A Torontói Nemzetközi Repülőtér Kanada legforgalmasabb légikikötője, tavaly 49,5 millió utast fogadott.