Több mint 50 alkalommal repült engedély nélkül, mire őrizetbe vették

helikopter
A kép illusztráció.
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban egy masschusettsi férfit vettek őrizetbe, aki több mint ötven alkalommal repült illegálisan a saját udvarán tárolt helikopterével. Az 59 éves Antonio Santonastasonak nem volt repülési engedéllye, ráadásul korábban egy helikopterlopási ügybe is belekeveredett. 
Vágólapra másolva!

Az ügyészek szerint a férfinek 2000-ben vonták be a pilóta engedélyét, miután részt vett egy helikopter ellopásában a Bostontól délnyugatra lévő Norwood Memorial Repülőtéren. A hatóságok azt mondták, hogy Santonastaso

repülési engedélyének visszavonása ellenére tavaly több mint négy tucatszor repült április 28. és november 11. között,

amiket a Szövetségi Légügyi Hivatal felügyelői rendkívül kockázatos repüléseknek minősítettek.

A kép illusztráció. Forrás: Flickr/wiltshirespotter

A hatóságok szerint Santonastaso azt mondta a nyomozóknak, hogy

ő nem tudott arról, hogy visszavonták volna a pilóta engedélyét.

Az ügyészek azt mondták, hogy Santonastaso arról is hazudott, hogy orvosi tanúsítványt kért, ami a repülőgép üzemeltetéséhez szükséges.

A Worcester szövetségi bíróság csütörtök délután emelt vádat a férfi ellen. A The Worcester Telegram arról számolt be, hogy Judge David Hennessy bíró

10 ezer dolláros óvadék (közel 3 millió forint) ellenében elengedte a férfit,

azzal a további kitétellel, hogy nem repül többet és nem hagyja el Massachusetts államot - olvasható a Fox News oldalán.

Az újság arról is beszámolt, hogy Santonastaso bűnösnek vallotta magát a 2000-ben történt helikopterlopásban, bár kezdetben azt állította, hogy ő nem lophatta el a légijárművet, mert külföldön vett részt titkos hadműveletekben.

Amennyben a férfit elítélik, akár 5 év börtönre és 250 ezer dolláros (több mint 70 millió forint) pénzbírságra is számíthat.