Minden római katolikus pap és apáca kötelessége jelenteni a szexuális visszaéléseket

FERENC pápa
Vatikánváros, 2019. február 23. Ferenc pápa a gyermekek szexuális visszaélésekkel szembeni védelméről rendezett négynapos püspöki értekezlet harmadik napi ülésén a Vatikánban 2019. február 23-án. MTI/EPA-ANSA/Pool/Alessandra Tarantino
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa csütörtökön "Ti vagytok a világ világossága" címmel új egyházi törvényt jelentetett meg, amelyben az áll többek között, hogy minden római katolikus pap és apáca kötelessége jelenteni, ha szexuális visszaéléseket vagy ezek eltussolására utaló lépéseket tapasztal. A 19 cikkelyből álló törvény az egyházfő saját kezdeményese alapján született, és egyaránt vonatkozik a gyerekek és a felnőttek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre.
Vágólapra másolva!

A dokumentum világszerte kötelezi az összes egyházmegyét arra, hogy hozzon létre átlátható, mindenki számára könnyen elérhető jelentéstételi rendszert, időkorlátot szab a helyi vizsgálatokra, ahogy az azokra adott vatikáni reagálásra is, valamint sürgeti a világi szakértők bevonását a nyomozásokba. Lehetőséget ad a visszamenőleges vizsgálatokra, és leszögezi, hogy

a szexuális visszaélések vizsgálatában bármilyen módon érintett vagy érdekelt püspököknek ki kell magukat vonniuk a vizsgálatokból, illetve ők maguk is felelősségre vonhatók.

Ferenc pápa a gyermekek szexuális visszaélésekkel szembeni védelméről rendezett négynapos püspöki értekezlet harmadik napi ülésén a Vatikánban még 2019. február 23-án. Forrás: MTI/EPA-ANSA/Pool/Alessandra Tarantino

Az új egyházi törvény védelmet biztosít azoknak, akik ilyen jellegű információt hoznak a hatóságok tudomására, egyben arra utasítja az egyházmegyéket, hogy a tanúk személyazonosságát bizalmasan kezeljék. Előírja továbbá, hogy

a helyi egyházközösségek vezetői nem kötelezhetik hallgatásra azokat, akik szexuális visszaélést akarnak jelenteni,

a klérus tagjainak pedig a vonatkozó világi törvények szerint kell együttműködniük a hatóságokkal.

A törvény egyik cikkelye a nagykorúság korhatárát 16-ról 18 évre emeli a szexuális visszaélések esetében, továbbá megtiltja a gyermekekről készült pornográf tartalmak birtoklását is. Hangsúlyt helyez emellett az előzetes vizsgálatok fontosságára is magas rangú egyházi személyek, például püspökök és bíborosok esetén.

A pápai dokumentum, amely világszerte mintegy 415 ezer papot és 660 ezer apácát érint, elemzők szerint jelzi Ferenc pápa elkötelezettségét a szexuális bűncselekmények elleni harc mellett.

A csütörtökön kiadott törvény a második az ilyen témájú pápai dokumentumok azóta, hogy a katolikus egyházfő februárban a püspöki karok elnökeivel tanácskozást folytatott a kiskorúak védelméről.
Ferenc pápa korábban többször leszögezte: elkötelezett abban, hogy megszabadítsa az egyházat ezektől bűnöktől, erkölcsileg bármilyen árat is kell fizetni érte, s bármekkora szenvedéssel is jár.