Iszlamista főiskolát nyitnak Belgiumban

Horizontal MIGRATION ET IMMIGRATION IMMIGRE ENFANT EDUCATION ECOLE SALLE DE CLASSE DRAPEAU ASSIS ENSEIGNANT
Migrants children attend a French class conducted by Marie Pros, on November 3, 2016 at the Albert Camus secondary school in Miramas. (Photo by BORIS HORVAT / AFP)
Vágólapra másolva!
Megnyithatja kapuit Belgium első számú iszlamista felsőoktatási intézménye Grenk városában szeptember elsején. Az iskola megnyitásával nem mindenki ért egyet, az Új Flamand Szövetség képviselője nemzetbiztonsági vizsgálathoz kötné az iskola működésének engedélyeztetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

A Belga Iszlám Szövetség már 2018-ban megvásárolta azt az épületet, ahol most megnyílhat Belgium első számú iszlamista felsőoktatási intézménye, amit Selam Főiskola néven hoztak létre. A főiskola már két nyílt napon is túl van, és a tanárok toborzását is megkezdték. A BIF több szálon is kapcsolódik a török elnök, Recep Tayyip Erdogan támogatói köréhez köthető vallási mozgalomhoz, a Milli-Görüshöz. A belga nemzetbiztonsági szervek a mozgalmat nagyon „konzervatív”, de nem „erőszakos” minősítéssel tartják számon.

Az iskola alapítói nem nyilatkoztak arról, hogy az oktatási projektjük mennyire alapul az iszlám valláson,

de sajtóértesülések szerint az iskola szórólapján nem szerepel sem a vallás, sem az iszlám szó. Kiderült az is, hogy hivatalosan nem is a BIF kérelmezte az iskola engedélyeztetését az oktatási hivatalnál, hanem a szövetség által létrehozott Lectio alapítvány.

A kép illusztráció! Forrás: AFP/Boris Horvat

Az iszlám iskola létrehozásával nem mindenki ért maradéktalanul egyet, a konzervatív, nacionalista, Új Flamand Szövetség képviselője, Zuhal Demir vizsgálatot kezdeményezett a bejegyzést kérelmező alapítványnál, de az Oktatási Felügyelet is vizsgálni fogja, hogy az intézmény betartja-e az alapvető emberi jogokat, kiemelve a férfiak és nők közötti egyenlőséget.

A képviselő úgy fogalmazott, hogy

A politikus azt is hozzátette, ha a főiskola megfelel a követelményeknek, akkor elsőként ideiglenesen hat hónapra nyithatja meg kapuit, majd egy újabb vizsgálat következik, ami, ha sikeresen zárul, megkapják a teljes körű működési engedélyt.