Migránsok raboltak el egy idős férfit Szlovéniában

Vágólapra másolva!
Elrabolt egy idős szlovén állampolgárt négy, az országba illegálisan belépő migráns, és az autójával Olaszországba szöktek tovább, ahol elfogta őket az olasz rendőrség - közölte csütörtökön a szlovén sajtó, amelynek hírét a rendőrség is megerősítette.
Vágólapra másolva!

Az eset szerdán történt, Délkelet-Szlovéniában, a horvát határhoz közeli Mali Nerajec településen.

A 79 éves férfi a szőlőjét permetezte, amikor rátámadtak, és

miután megkötözve autójának csomagtartójába zárták, a gépjárművel folytatták útjukat.

Áldozatukat az ország másik felében, az olasz határhoz közel, egy erdőben dobták ki a kocsijából, majd Olaszországba szöktek.

Az idős férfi egy közeli házból telefonált a lányának, akinek elmondta, hogy elrabolták, a nő pedig értesítette a rendőrséget.

A Siol.net internetes hírportál arról számolt be, hogy az eset után a horvát-szlovén határszakaszon, ahol az emberrablás történt, és ahol az elmúlt egy hétben felerősödött a migráció, a rendőrség megerősítette az ellenőrzést, a katonaság bevonásával.