Fél évre elvették David Beckham jogosítványát

David Beckham
Former England international footballer David Beckham arrives at Bromley Magistrates Court in Bromley, south-east of London on May 9, 2019, where his case of driving whilst using a mobile phone is being held. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Vágólapra másolva!
Súlyos büntetést kapott David Beckham, mivel a mobiltelefonját nézte, miközben vezetett – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

David Beckhamről tavaly novemberben képek is készültek, amiken látszik, hogy

úgy vezetett forgalomban London belvárosában, hogy közben a térde fölött tartott telefonját is nézte.

David Beckham a Bromley bíróság előtt Londonban május 9-én Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A bíróság előtt most bűnösnek vallotta magát a volt focista, akit fél évre eltiltottak a vezetéstől, továbbá

7 napon belül összesen 925 fontot is ki kell fizetnie

a büntetéssel, a perköltségekkel és a különdíjjal együtt.

Mellette hat büntetőpontot kapott a jogosítványára a már meglévő hat mellé, amiket gyorshajtásért kapott. Akkor egy eljárási hibára hivatkozva úszta meg a vádemelést.

Ügyvédje, Gerrard Tyrrell ugyanakkor azzal védekezett, hogy Beckham nem emlékszik erre az esetre.