Szerződésmódosítással lehetne megmenteni a schengeni együttműködést

A belső határellenőrzések nélküli Európai Uniót megvalósító schengeni együttműködés az elmúlt évek tömeges migrációs hullámai, és az azokkal szemben tehetetlen uniós vezetés hibái miatt végveszélybe került, az összeomlás elkerülése érdekében pedig reformokra volna szükség. Az Alapjogokért Központ elemzéséből kiderül, hogy a valódi megújulást azonban nem az Emmanuel Macron francia államfő által javasolt „totális brüsszelesítés” jelentené, hanem a visszatérés az eredeti Schengen-koncepcióhoz, melyben a döntések nem a tagállamok feje felett születnek meg, hanem maguk hozzák azokat. Utóbbi megoldással elérhető lehet, hogy az unión belüli mozgásokra, a külső határok védelmére, illetve a migrációra vonatkozó politikákról a tagállamok közösen határozzanak. Az eredeti schengeni gondolat tükröződik vissza Orbán Viktor magyar miniszterelnök által nemrégiben felvázolt koncepcióban is.

Az Európai Bizottság azon téves kiindulópontja, mely szerint a szabad mozgáshoz való jog ugyanúgy megilleti az Európába érkező migránsokat, mint az uniós állampolgárokat,

az illegálisan érkező tömegek kontrollálatlan beáramlásához vezetett.

A migránsok „Schengenen belüli vándorlásának” megakadályozására – érthető okokból – számos ország állította vissza a belső határellenőrzést, nemcsak az uniós állampolgárok életét megnehezítve ezzel, de az európai gazdaságnak is hatalmas károkat okozva.

„Mentőöv Schengennek.” A kép illusztráció Forrás: Alapjogokért Központ

Ráadásul a Bizottság – amely tehát főszerepet játszott a schengeni térség leamortizálásában –

asszisztál ahhoz, hogy az eredetileg csak ideiglenesen visszaállítható határellenőrzések hosszú évekre fennmaradjanak.

Mindezek alapján mára politikai ideológiától függetlenül elfogadott, hogy Schengen jelenlegi szabályai alapvető újragondolásra szorulnak:

a reformokra szuverenista és föderalista megközelítésből is érkezett javaslat.

Az utóbbi szempontok leginkább Emmanuel Macron elnök múlt hónapban közzétett nyílt levelében köszönnek vissza.

Ezek alapján

a francia államfő további központosítás révén teremtené meg a jogalapot az uniós intézményeknek arra, hogy a tagállamok helyett döntsenek a határvédelem, a schengeni térség és a migráció kérdéseiben.

Amennyiben erre felhatalmazást kapnának, többé már nem számítana hatáskörtúllépésnek, ha beleszólnak a kérdéses tagállami politikába.

Macron nemrégiben azt is felvetette, hogy

a schengeni tagságot a »szolidaritáshoz« – vagyis migránsok befogadásához – kellene kötni, ezzel kizárva a visegrádi országok a határvédelemre irányuló javaslatait.

Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint viszont nem több, hanem jobb Európára van szükség.

Ennek megfelelően az erőltetett integrációs mélyítés és a további központosítás helyett, a reformok során

az eredeti „Schengen-modellt” kellene kiindulópontnak tekinteni,

amelyben a döntések a részes államok konszenzusaként születtek meg, nem pedig bürokratikus testületek hozták meg azokat a nemzeti kormányok feje felett.

A jelenlegi probléma egyik gyökere éppen az, hogy az uniós alapszerződések – és azok (át)értelmezései – fokozatosan elvonták a tagállamoktól a határellenőrzéssel kapcsolatos nemzeti hatásköröket, egyre több beavatkozási lehetőséget biztosítva az uniós intézményeknek.

Végül a határvédelem a folyamat következtében közösségi szintre került megosztott hatáskörként, így

a tagállamok csak addig hozhatnak döntéseket, amíg az EU nem él jogalkotási jogával ezen a területen.

Az eredeti schengeni gondolat tükröződik vissza Orbán Viktor magyar miniszterelnök által nemrégiben felvázolt koncepcióban, melynek lényege, hogy

a belső határok nélküli térség ügyeiről ne a Bizottság döntsön, hanem az abban részes államok belügyminisztereiből álló testület.

Ez az elképzelés nem idegen az uniós jog jelenlegi rendszerétől: az eurózóna kialakítása is hasonló módon történt.

A valutaunióban részt vevő tagállamok pénzügyminiszterei egy külön fórumot alkotnak, amely a „hagyományos” EU-s intézményektől függetlenül hozza meg a döntéseket.

Az ennek mintájára felálló schengeni belügyminiszteri formáció

tagjai közé fel lehetne venni azon országok képviselőit is, amelyek részt vesznek ugyan a schengeni együttműködésben, de nem uniós tagok.

Ezzel kiküszöbölhető lenne a jelenlegi antidemokratikus gyakorlat, melyben az unión kívüli schengeni országok gyakorlatilag nem szólhatnak bele a döntéshozatalba.

Mindenképpen hangsúlyozni szükséges, hogy egy ilyen mértékű reformhoz értelemszerűen az uniós alapszerződéseket is meg kellene nyitni, amely az eddigi tapasztalatok alapján nem könnyű feladat – de melyet most már egyre több nyugati politikus is felvet.