Tojást dobtak az ausztrál miniszterelnök fejéhez

Vágólapra másolva!
Tojást vágott Scott Morrison ausztrál miniszterelnök fejéhez a politikus kampánygyűlésén kedden egy fiatal nő. A nőt a rendőrség a helyszínen őrizetbe vette.
Vágólapra másolva!

Morrison az Új-Dél-Wales államban lévő Alburyben tartott kampánybeszédet, s ekkor vágta a fejéhez a tojást a 25 éves nő, akit a biztonsági emberek azonnal lefogtak, és kituszkoltak a teremből. A rendőrség később bejelentette, hogy

a miniszterelnök támadóját őrizetbe vették.

Az incidens során egy közelben álló idősebb nő elesett, őt Morrison segítette talpra. A miniszterelnök később mikroblogbejegyzésében hangot adott ama véleményének, miszerint a támadója

egy agresszív állatvédő csoport tagja,

és a csoport már többször megtámadott olyan gazdaságokat, ahol a gyanú szerint kegyetlenkedtek az állatokkal.

„Én csak az idős hölgyért aggódtam” – jelentette ki Morrison, „idiótának” nevezve a támadó fiatal nőt és társait, akik rendszeresen háborgatják egyes gazdák birtokait és otthonait. Leszögezte, hogy a hatóságok szigorúan fel fognak lépni az ilyen „banditizmussal” szemben akkor is, ha azt „harcias szakszervezeti aktivisták” követik el, akik akadályozzák munkájukban a kisvállalkozókat és a dolgozóikat.

Az idősebb asszony később azt mondta, egy operatőr lökte fel, és nagyon hálás a miniszterelnöknek a segítségért. Bill Shorten, a balközép ellenzék vezetője az esetet szégyenletesnek nevezte.

Hangsúlyozta, hogy Ausztráliában a választások erőszakmentesek. „Az embereknek joguk van békés eszközökkel tüntetni, de bármi, aminél csak felmerül az erőszakosság gyanúja, elfogadhatatlan” – tette hozzá. Sally McManus, az Ausztrál Szakszervezetek Tanácsának a vezetője bírálta Morrisont, amiért kapcsolatba hozta a tojást dobáló nőt a szakszervezetekkel. Ausztráliában május 18-án tartanak általános választásokat.