Szergej Lavrov és Mike Pompeo jövő kedden ismét találkoznak

LAVROV, Szergej; POMPEO, Mike
Rovaniemi, 2019. május 6. Szergej Lavrov orosz (b) és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kezet fog az Északi-sarki Tanács finnországi külügyminiszteri tanácskozásán Rovaniemiben 2019. május 6-án. MTI/AP/Mandel Ngan
Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint jövő kedden Szocsiban ismét tárgyalóasztalhoz ül Szergej Lavrov orosz és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A találkozó célja, hogy minél közelebb kerüljenek a felek álláspontjai. 
Vágólapra másolva!

Lavrov és Pompeo találkozója a tervek szerint május 14-én Szocsiban lesz egy névtelenül nyilatkozó orosz külügyi illetékes szerint.

A két külügyminiszter az Északi-sarkvidéki Tanács hétfői miniszteri megbeszélésén egyeztetett Rovaniemiben.

Lavrov újságíróknak hétfőn Finnországban azt mondta, hogy a konstruktív légkörű megbeszélésen a regionális kérdések megvitatása mellett

apró előrelépéseket sikerült elérni a stratégiai nukleáris stabilitás kérdésében is.

Úgy vélte, előrelépést sikerült elérni Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök néhány napja lezajlott telefonbeszélgetésén felvetett kérdések további megvitatásában.
Az orosz diplomácia vezetője elmondta:

biztos abban, hogy Putyin és Trump a tavalyi helsinki csúcsot követően ismét találkozni fog.

Szergej Lavrov orosz (b) és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kezet fog az Északi-sarki Tanács finnországi külügyminiszteri tanácskozásán Rovaniemiben 2019. május 6-án. Forrás: AFP/MTI/MTVA/Mandel Ngan

Mike Pompeo újságírók előtt elmondta, hogy "jó beszélgetést" folytatott Lavrovval, sokféle kérdésről szó esett, így

bízik abban, hogy sikerül Oroszországgal azokon a területeken előrelépést elérniük, melyek mindkét országnak közös érdeke.

Az amerikai külügyminiszter arról is beszélt, hogy a két országnak vannak meglehetősen különböző érdekeik, ugyanakkor szándékukban áll, hogy megpróbáljanak új utakat találni, ahol valódi fejlődést tudnak elérni olyan területeken, ahol "egymást fedő érdekeik vannak, bármilyen csekélyek is azok".

Trump és Putyin május 3-án folytatott csaknem másfél órás telefonbeszélgetést. A Fehér Ház szerint a két elnök egyebek mellett megvitatta a venezuelai helyzetet, a kelet-ukrajnai konfliktust és Észak-Korea atomfegyver-mentesítésének ügyét, valamint egy lehetséges új nukleáris egyezményről is egyeztettek.

A Kreml gyakorlatiasnak és konstruktívnak minősítette az amerikai fél által kezdeményezett kapcsolatfelvételt.

Putyin és Trump ezt megelőzően legutóbb december elején, a G20-csoport Buenos Aires-i találkozóján beszélt egymással. Telefonon a két elnök tavaly március 20-án folytatott eszmecserét, a Kreml tájékoztatása szerint a kétoldalú viszonyt terhelő problémák megoldásáról.