Bombafenygetés miatt kiürítették a Moszkva-City két felhőkarcolóját

Vágólapra másolva!
Névtelen bombafenyegetések miatt ki kellett üríteni Morszva üzleti negyedében több üzletközpontot és két felhőkarcolót is. 
Vágólapra másolva!

Moszkva több mint 20 objektumát fenyegették már meg robbantással. Evakuálni kellett többek között a Yandex informatikai cég központjának otthont adó Krasznaja Roza (Vörös Rózsa) üzletközpontot is.
2017-ben Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisak voltak. A fenyegetések néhány hónapja újra kezdődtek.

Februárban az Interfax szerint a biztonsági szervekhez több mint 800 hamis fenyegetés futott be Moszkvában. Egyedül február 5-én mintegy 700 objektumot kutatattak át, ami miatt 165 ezer embert evakuáltak. A TASZSZ azt jelentette, hogy 21-én és 22-én több mint 700 bankfiókban, 20 üzletben és bevásárlóközpontban, valamint 14 iskolában és bevásárlóközpontban helyeztek kilátásba robbantást ismeretlenek. Robbanószerkezetet sehol nem találtak.

Március 19-én hasonló okok miatt át kellett kutatni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját. Egy nappal korábban Moszkvában bombafenyegetés érte az osztankinói tévétornyot és az Összoroszországi Állami Televíziós és Rádiós Műsorszóró Társaság (VGTRK) sabolovkai stúdióját is. Április végén a jekatyerinburgi Jelcin-központból kellett mintegy 300 embert kimenekíteni. A hónap közepén pedig Szentpéterváron 14 bíróságot és hat hajót kellett kiüríteni.

Május elsején a labdarúgó világbajnokság döntőjének otthont adó Luzsnyiki Stadiont vizsgálták át egy bombafenyegetés miatt.

Az orosz biztonsági tanács titkára, Nyikolaj Patrusev március végén azt nyilatkozta az Izvesztyija című napilapnak, hogy az év eleje óta több mint kétezer, elrejtett bombával kapcsolatos bejelentés érkezett az orosz hatóságokhoz. A legtöbb ilyen telefonos, vagy e-mailen küldött bombafenyegetés külföldről érkezett, és mintegy 400-at sikerült beazonosítanunk. Többek ellen eljárás indult. Az RBK február végén azt írta, hogy amíg két évvel ezelőtt a fenyegetések telefonon, előre felvett hangüzenet formájában érkeztek, addig idén a bűnözők az e-mailt részesítették előnyben.