Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ha csak egy ügyet emelünk ki ebből a negatív spirálból, akkor legyen a francia elnök marokkói migráns hátterű, szadista testőrparancsnokának eszeveszett ámokfutása. (És akkor nem beszélünk arról, hogy a zene ünnepére transzvesztita énekeseket hívott az elnöki palotába, vagy félmeztelen karibi bűnözőkkel fényképezkedett, akik trágárságokat mutogattak közben) Alexandre Benalla felhatalmazás nélkül, hobbiból ártatlan embereket vert össze a tavaly május 1-i tüntetéseken.
Okiratot hamisított. Két diplomata útlevelet is jogosulatlanul használt.
Olyan privilégiumokat kapott Macrontól, amit csak kevesen mondhattak el magukról.
Királyi (vagy inkább királynői?) pompában lakott a Macron Élysée-palotában lévő lakrészével összeépített titkos, úgynevezett Alma-palotában.
Még nem volt a francia történelemben olyan köztársasági elnök, akinek rendkívüli sajtótájékoztatón kellett volna azzal védekeznie, hogy a személyi testőre, Alexandre Benalla nem a szeretője.
Benalla jogosulatlanul birtokolt és használt lőfegyvereket, ráadásul megfenyegette a francia Szenátus elnökét.
Titokban bejárt az Élysée-be, és tanácsokat osztogatott Macronnak.
Több szenátusi és ügyészségi vizsgálatot követően előzetes letartóztatásba helyezték, mint egy közönséges bűnözőt, de az elnök valamiért mind a mai napig kitart mellette.
Múlt heti nyilatkozatában a bevándorláspárti Macron ismét megvédte egykori szadista testőrparancsnokát, azt mondta,
nem bánta meg, hogy ezt az igazán tehetséges, fiatal fiút, aki keményen odatette magát elnökválasztási kampányában, az Élysée-ben alkalmazta.
De térjünk vissza 2018 szeptemberéhez.
Amikor a súlyos, máig is tartó francia kormányválság megkezdődött, Ivan Rioufol már akkor kemény kritikával illette a bevándorláspárti francia elnököt, vezetési stílusát, stratégiai és taktikai fogásait egyaránt.
Ekkor mondott le a kamikazerepülésbe kezdett macroni rezsim harmadik minisztere, Nicolas Hulot, híres francia környezetvédő, aki nemes egyszerűséggel annyival indokolta távozását, hogy
nem akart tovább hazudni, ezért inkább lemondott.
„Vagyis hazudnia kellett, ezek szerint Macron kormánya maga a hazugság” – vonta le akkor a következtetést Ivan Rioufol.
A világ egyik vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban megjelent cikkében azzal indít a híres újságíró, hogy idézi Macron április 25-i beszédének egyik fájdalmasan képmutató elemét: „Minden porcikámban meghallottam, megértettem a franciák dühét” – mondta a kamerákba Franciaország köztársasági elnöke.
A valóságban pedig az a helyzet, replikázik Rioufol, hogy a megalomániában szenvedő, „megsebzett” Nárcisz (Macron) semmit sem értett meg az emberek dühéből,
és valójában csak saját szenvedését vetíti ki.
Túl távol van az emberektől ahhoz, hogy megértse: rossz diagnózist adott a francia társadalomról. És itt jutott a macroni rezsim végzetes zsákutcába.
A kialakult helyzetben az arrogáns, elitista francia államfő, két évvel ezelőtt történő megválasztása óta akarja felszámolni, karanténba zárni a populizmust (leegyszerűsítve a nép nevében történő kormányzás teljes fogalomkörét).
Pedig a nép jogos elvárása lenne, hogy az elesettek több demokráciában részesüljenek, az elit és a hatalmasok pedig kevesebb arroganciával viszonyuljanak hozzájuk.
Ennek éppen a fordítottja zajlik ma Macron Franciaországában.
Mert amikor Macron, ahogy azt már idézett április 25-i beszédében teszi, a nép, az emberek „gyökereire” hivatkozik, mint amire mostantól „tekintettel” lesz, már el is felejtette, hogy alig egy éve nyilatkozta azt a katolikusoknak, hogy „nem a gyökerek a fontosak, hanem a folyadék”.
Ez egyébként is egy súlyos képzavar, hiszen a folyadék a gyökereken keresztül táplálja a növényt, ami csak így maradhat életben, tehát értelmetlen, amit mond.
Macron új referenciája és igazodási pontja, „a francia lét művészete”, pedig ellentmond annak, amit 2017-ben mondott, amikor kihirdette a nagyvilágnak, hogy
francia kultúra pedig nincs.
Mostani beszédében hozzátette azt is, hogy „ennél jobban is tudom csinálni”.
Mi van? Most akkor mit is gondol igazából?
– teszi fel nem kevés gúnnyal Rioufol az idevágó kérdést.
A franciák ugyanis még mindig dühösek, gondoljunk csak a május 1-i különösen nagy tüntetésekre, ahol a V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint rendőrőrsöket is megtámadtak, sőt,
még egy kórház újraélesztési egységébe is majdnem sikerült a szélsőbaloldali anarchistáknak betörniük.
Összesen 17 milliárd euró, ennyit szánt Macron és rezsimje a sárgamellényesek, a francia emberek szociális problémáinak megoldására, és ez vajmi kevés, mondja Rioufol.
Franciaországban ugyanis nemcsak gazdasági és szociális „szükségállapot” van, ahogy Macron állítja.
A mai helyzetnek az a tétje, hogyan válaszolnak a franciák arra, hogy Macronék egyszerűen kizárták a nép egy részét a társadalomból.
Azokat, akik több tízmillióan féltik a hazájukat, akik a bevándorlást le akarjak állítani, akik több biztonságot, több munkát, magasabb nyugdíjat akarnak.
Akik menekülnek a francia nagyvárosokból, és a párizsi elővárosokból, mert a muzulmán migránsok párhuzamos társadalma nem élhető perspektíva számukra.
A zsidó emberek, akik tömegesen menekülnek az országból,
mert már heti rendszerességgel követnek el ellenük kegyetlen, antiszemita bűncselekményeket.
Nagyon úgy tűnik, hogy a párizsi kormány hiába határozta el a múlt hét elején, hogy öles léptekkel felgyorsítja a reformokat,
semmit nem kínál a demokratikus hiányosságok orvoslására, ami a nép folyamatos utcai harcának legfőbb motivációja.
A május 26-i európai parlamenti választás komoly Macron elleni népszavazás lehet, teszi hozzá Ivan Rioufol, tiltakozás egy olyan kormányzat ellen, amelynek nincsenek sem világos gondolatai, sem ötletei, megoldásai pedig végképp nem léteznek.
Mindeközben az Élysée-palotában egyfajta „játék a betűkkel” című vetélkedő zajlik, Macron ideológusai igazi bűvészként csűrik-csavarják a szavakat.
Példának hozza fel a neves esszéíró Macron értelmezhetetlen szófordulatát, a „magában való hazafiasságot” („patriotisme inclusif”), amit a hazafiassággal szemben állva találtak ki és dobtak be a politikai közbeszédbe.
A „magánban való” egyébként nem új keletű Macron környezetében.
Thierry Tuot, az elnök egyik tanácsosa, ultraliberális baloldali gondolkodó, a multikulturalizmus, a migráció és a lakosságcsere jótékony hatásának felkent apostola, egy 2013-as, a bukott szocialista Hollande köztársasági elnök kormánya részére készített tanulmányában beszél először a „magában való társadalomról”.
Elképzelése szerint ezt a „magában való társadalmat”, a „nemzetet”, igazából három dolog teszi naggyá: a multikulturalizmus, az iszlám és a migráció.
Rioufol nem bízza a véletlenre ennek az abszurd tervnek az értelmezését, idézi magát a baloldali gondolkodót, aki szerint „még jó, hogy nem tudjuk kezelni (mert ha kezelni tudnánk, az mekkora szégyen lenne!) a migránsválságnak a kétharmadát”.
Tehát Franciaországnak (és egész Európának) szerinte az a jó, ha a migránsok egyharmada gond nélkül bejön,
mert, ha visszatartanák vagy megállítanák őket, az nem lenne helyes! Erről értekezett az elnöki tanácsadó.
De még ennél is tovább megy Macron tanácsosa, mert a muzulmánkérdést szabályosan egy igazi „találmánynak”, azaz kitalációnak tartja.
A baloldalnak kétségtelenül nagy felfedezés, mert a muzulmánok szavazatai nélkül sok helyen már régóta a történelem süllyesztőjébe kerültek volna.
Macron ugyan nem megy el idáig a retorikájában, mondja Rioufol, de a „magában való” szavak használata eléri célját enélkül is, mert
kiüríti a nemzet, a haza és a nép lényegi jelentését.
Találóan szemantikai akrobatikának nevezi ezt a szózsonglőrködést a Le Figaro híres esszéírója, és egyértelműsíti azt is, hogy éppen emiatt képtelen az elmagányosodott Macron érthetően politizálni vagy fogalmazni.
De hoz egy másik példát is Rioufol.
Több mint ezer, világszerte elismert építész, tudós, köztük a magyar Monok István, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész is aláírta azt a Le Figaróban megjelent figyelemfelkeltő petíciót, amelyben
józanságot kérnek Macrontól a leégett Notre-Dame újjáépítése során, de leginkább azt, felejtse el megalomán tervét arról, hogy 5 év alatt, szakértői egyeztetés nélkül, egy másik stílusban építse fel a kereszténység egyik leghíresebb európai szimbólumát.
Az aláírók szerint a Notre-Dame helyreállítása mögött egy olyan komplex gondolkodás, koncepció húzódik meg, amelyet a helyreállítási munka hatékonysága elé kell helyezni.
Az örökkévalósághoz tartozó művek, épületek, mint a Notre-Dame, vagy ahogy a nagy brit filozófus, az Orbán-kormánnyal szimpatizáló Roger Scruton mondta a híres katedrálisról, az Isteni elv, nem érdekli az elitet.
És azért kritizálja a francia (és az európai) balliberális elit Donald Trumpot, akit egyébként csak irigyelhetnének a teljesítményéért,
mert elindította a növekedést Amerikában, csökkentette a munkanélküliséget, az illegális migráció ellen harcol, és nem utolsósorban nagyságrendekkel népszerűbb politikus, mint Macron.
Én a XXI. századnak politizálok
– hirdette ki Trump, ami egyenlő azzal, ahogy André Bercoff fogalmazott, hogy
a politika újra ember- és népközeli lett.
És ez az, amit Macron (és nyugat-európai politikai elit) képtelen megérteni.
(André Bercoff az egyik legismertebb francia újságíró, eredetileg baloldali gondolkodó, de miután átlátott a baloldal álságos képmutatásán, elitista, az emberektől elszakadó politikáján és főként hamis értékrendjén, jobbra fordult. Egyike azon kevés európai értelmiségieknek, akik még jelöltként készítettek Donald Trumppal interjút, és későbbi elnökké választása után következetesen támogatták politikáját.)
Macron új szóvivője, a szenegáli, nehezen kimagyarázhatóan antiszemita Sibeth Ndiaye szerint „már semmi sem lesz úgy, mint azelőtt”, ami nem tudni, pontosan mit takar, de annyi biztos, hogy
Franciaországban 2018 szeptembere óta folyamatos a káosz, a zűrzavar, sorozatosak a tüntetések, a vandalizmus, és a rendőri terror soha nem látott méreteket öltött.
Macron közölte, hogy a politikai iszlámmal kapcsolatos álláspontján változtat, keményebben akar fellépni ellene, mert „a politikai iszlám valójában szétszakítja a társadalmat”.
És tőle szokatlanul beszélt a határok fontosságáról is.
De az elemzők szerint
ezzel a két mondatával csak szavazatokat akar szerezni a jobboldalról, nem szabad komolyan venni.
Sokan valódi lépéseket várnak tőle ezután, nem csak az üres beszédet.
Bizony lenne ezen a területen tennivaló, példát vehetne Donald Trumpról, mondja Rioufol, aki a Muszlim Testvériség terroristákat támogató, Franciaországban is rendkívül kiterjedt, militánsokból álló hálózatát legálisan működtető iszlamista szervezetet be akarja tiltani.
Vagy
felkérhetné az iszlámmal foglalkozó teológusokat, hogy nyilvánítsák „meghaladottnak” a Korán azon passzusait, amelyek a zsidók, a keresztények és a hitetlenek legyilkolására szólítanak fel.
Abban sem akadályozná meg semmi, ha egy kicsit visszavenne a tartózkodási engedélyek kiadásából (csak 2018-ban 255 ezer franciaországi tartózkodási engedélyt adtak ki, ami megfelel egy közepesen nagy francia városnak, mint például Dijon, és ehhez még tegyük hozzá ennek a sokszorosát, amit az illegális migráció jelent.)
Macronnak tehát lenne mit tennie.
Igaz az is, hogy legutóbbi intézkedései, mint a középosztály adócsökkentése, a kis nyugdíjak emelése stb.) nem hagyhatók figyelmen kívül, mégis, inkább könnyítő, semmint lényegi intézkedéseknek tűnnek.
Viszont kétségtelenül Macron túlélési lehetőségét növelik.
Rioufol arra emlékeztet írása végén, hogy április 25-i beszéde során az újságírókkal zsúfolásig megtelt terem, annak berendezése és az ott ülő
Macron éppen úgy nézett ki, mint egy uralkodó.
Az embereknek viszont elegük lett ebből, különösen a technokrata, ködös, semmitmondó és érthetetlen beszédéből. Ha mégis De Gaulle nyomdokaiba akarna lépni, akkor jobb, ha emlékezik arra, hogy 1968 májusában De Gaulle feloszlatta az országgyűlést.
Egy új választás kiírása rögtön tisztázná a viszonyokat most is, ahogy ez 51 éve is megtörtént.
A „felnövő lepra” pedig, ahogy Macron a populistákra utalt egy korábbi beszédében, nem a populistáktól ered. Nem ők jelentik a veszélyt ma a demokráciára.
Ezt ma a szélsőbal jelenti.
Az osztály és a nemek közötti harc nevében a vandálok kezébe fegyvert ad (akik legutóbb egy kórházat „ostromoltak meg”), és beülteti az intoleranciát az egyetemek padsoraiba, ahol lefasisztázták Alain Finkielkrautot, és meg akarták akadályozni a zsidó származású világhírű filozófus előadását a baloldali anarchisták egy párizsi egyetemen.
Ezt a szörnyeteget bizony a baloldal nevelte föl
– zárja írását Ivan Rioufol.
