Egy osztrák vendéglős megverte négy vendégét, köztük egy magyart

Vágólapra másolva!
A felső-ausztriai Bad Schallerbach egyik fogadósa csúnyán megvert és megsebesített négy vendéget, köztük egy magyart, akik szóvá tették, hogy nem a megrendelt ételt vitték ki nekik - közölte az osztrák rendőrség.
Vágólapra másolva!

A szerda este történt eset során két vendég ráadásul arcába kapta a kifogásolt ételt.

A 41 éves magyar és 40 éves német barátja ugyanis amiatt volt felháborodva, hogy

az 56 éves fogadós nem azt hozta ki nekik, amit rendeltek.

Ezt annyira zokon vette a vendéglő tulajdonosa, hogy arcukba hajította a teli tálakat, majd gorombán sértegetni kezdte vendégeit.

Amikor egyikük a rendőrséget akarta értesíteni, a fogadós erre ütlegelni kezdte őket.

A megtámadott vendégek a szabadba rohantak, s egy négytagú család az incidenst látva szintén jobbnak látta menekülőre fogni a dolgot.

A fogadós azonban ezt sem vette jó néven,

s megverte a család két tagját is, egy 43 éves férfit és annak 71 éves apját.

A vendégek számos kisebb sérülést szenvedtek a történtek során, a fogadós pedig a később kiérkezett rendőrökre is rátámadt.

A vendéglőst ezt követően feljelentették.