Brüsszel beismerte, hogy Törökországban is oszt migránskártyákat

Migránskártya
Vágólapra másolva!
A Törökországban tartózkodó, főként szíriai migránscsaládok jelenleg családtagonként havonta 120 török lírát (mintegy 6000 forint) kapnak az Európai Unió (EU) által is támogatott pénzbeli - köztük migránskártya alapú - programok keretében. Az unió eddig nagyjából 1 milliárd eurót (mintegy 320 milliárd forint) különített el a programra - közölte az Európai Bizottság. Ennek a költségeit természetesen az uniós adófizetők állják.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás alapján Brüsszeltől a legnagyobb ilyen jellegű támogatást Ankara programja kapja, mivel

Törökországban tartózkodik a legtöbb migráns és menekült a világon, jelenleg mintegy 3,5 millió ember (a törökök szerint viszont 4,5 millió),

akiknek többsége Szíriából jött.

Migránsok a Balkánon. A kép illusztráció Forrás: Origo

Az Élelmezési Világprogrammal, a Török Vörös Félholddal (helyi Vöröskereszt) és az ankarai kormánnyal együttműködve

az EU 2016-ban indította el a humanitáriusnak nevezett programját a helyzet enyhítése érdekében.

Ennek része az úgynevezett Sürgősségi Szociális Biztonsági Hálózat (ESSN), amely egy pénztámogatást nyújtó szociális segélyezési rendszer - közölték.

Az ESSN rendszer migránskártyákon keresztül pénzsegélyt biztosít a - Brüsszel szerint - leginkább veszélyeztetett, másfél millió migráns számára.

A kártyákra minden hónapban fix összegű támogatás érkezik az alapvető szükségletek fedezésére.

A migránsok ebből fizethetik lakhatásukat, és vásárolhatnak élelmiszert, gyógyszereket - bármit, amire családjuknak leginkább szüksége van.

Brüsszel tehát a mai közleményében megerősítette, hogy bankkártyával látja el a migránsokat az európai adófizetők pénzéből.

Migránskártya Forrás: M1

Ráadásul – a korábbi gyakorlattól eltérően - azt is beismerték, hogy nemcsak élelmiszerre lehet költeni az ingyenpénzt, hanem „bármi egyébre is".

Megjegyezték, hogy a törökországi programban - ahogy például a mintegy 100 ezer embert finanszírozó görögországiban is - a kártyákat csak az adott állam területén lehet használni, a kedvezményezettek személyazonosságát pedig havonta ellenőrzik.

Ha ez valóban így van, akkor nem világos, hogy

az Iszlám Állam Magyarországon elfogott hóhérának, Hasszán F.-nek mégis, hogy nem ellenőrizték a személyazonosságát, és miért pénzelték a terroristavezért

az európaiak adójából.