Irán terroristának nyilvánította az Egyesült Államok közel-keleti katonáit

RÓHÁNI, Haszan
Haszan Róháni iráni elnök kijelentette, országa senkitől sem tűri el, hogy fenyegesse.
Vágólapra másolva!
Aláírta kedden az iráni elnök a parlament által a múlt héten elfogadott törvényt, amely terrorizmust támogató kormánynak nyilvánítja az Amerikai Egyesült Államok vezetését, valamint hivatalosan is a terrorszervetek listájára helyezte a világhatalom hadseregének Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokságát (Centcom).
Vágólapra másolva!

A Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség szerint az iráni államfő utasította a hírszerzési és a külügyminisztériumot, a fegyveres erőket, valamint Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsát a törvény végrehajtására. Egyelőre nem világos, hogy a törvénynek milyen hatása lehet a térségben tartózkodó amerikai katonákra vagy műveleteikre.

Az Irán által terrorszervezetnek minősített Centcom felelős az Egyesült Államok katonai műveleteiért a Közel-Keleten és Afganisztánban.

Haszan Róháni és az iráni parlament ezzel Donald Trump amerikai elnök április 8-i döntésére reagált,

amelynek értelmében az Egyesült Államok terrorista szervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát.

Haszan Róháni iráni elnök Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

Az iráni Forradalmi Gárda olyan elit hadtest, amelyet az 1979-es iszlám forradalom után hoztak létre az iráni síita teokratikus rendszer védelme érdekében. Jelenleg mintegy 125 ezer tagja van, légi és tengeri egységekkel is rendelkezik.

Tovább romlanak az amerikai-iráni kapcsolatok

A Teherán és Washington között régóta feszült kapcsolatok tovább romlottak azt követően, hogy tavaly májusban Trump bejelentette: országa kivonul az iráni nukleáris program korlátozását célzó, 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

A Forradalmi Gárda egyes parancsnokai többször is arról beszéltek korábban, hogy

Teherán képes lenne elérni rakétáival az Egyesült Államok katonai bázisait a Közel-Keleten,

valamint repülőgép-hordozóit a Perzsa(Arab)-öbölben.