Magyarország és Szlovákia együtt készül fel arra, ha nem érkezne gáz Ukrajnából

SZIJJÁRTÓ Péter
Peking, 2019. április 25. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben 2019. április 25-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
Magyarország és Szlovákia közösen készül fel arra a helyzetre, ha orosz-ukrán gázszállítási szerződés hiányában nem érkezne gáz Ukrajna felől - hívta fel rá a figyelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután a 2020. január 1. utáni gázellátási helyzetről tárgyalt Pekingben Peter Ziga szlovák gazdasági miniszterrel.
Vágólapra másolva!

A megbeszélés után a magyar diplomácia vezetője kifejtette: Ukrajna és Oroszország között egyelőre nincs gázszállítási tranzitszerződés 2020. január 1-jétől, így könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben Forrás: MTI/KKM/Kkm/-

Szijjártó közölte: Peter Zigával megállapodtak, hogy közösen készülnek fel erre.

Az egyik lehetséges forgatókönyvként említette, hogy

a Török Áramlat Szerbián és Bulgárián keresztüli meghosszabbításával létrejön egy déli gázszállítási útvonal, amely Magyarország gázellátásán túl a magyar-szlovák interkonnektoron keresztül lehetővé tesz továbbszállítást Szlovákiába is.

"Most bizonyosodik be, hogy nemzetbiztonsági szempontból mennyire jó döntés volt a magyar-szlovák gázvezetékeket összekötő interkonnektor megépítése" - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar-szlovák gázvezeték nyomvonala (Vecsés-Felsőzellő) Forrás: MTI

Szijjártó Péter elmondta: szeptemberben az összes magyarországi és szlovákiai gázszolgáltató, -szállító és -kereskedő vállalat bevonásával munkacsoportot alakítanak, amely biztosítja majd a két ország gázellátásának biztonságát negatív forgatókönyv esetén is.

Emlékeztetett rá ugyanakkor, már

Ez azonban csak a jövő évre járható megoldás - jegyezte meg.