Merénylet Srí Lankán: negyven gyanúsított őrizetben

Srí Lanka, merénylet
A Srí Lanka-i merényletek áldozatainak koporsóját viszik a Colombóban tartott temetési szertartáson 2019. április 23-án. A terrortámadásokat a Nemzeti Tauhít Dzsamaat nevű iszlamista szélsőséges csoport követte el húsvétvasárnap.
Vágólapra másolva!
Már negyven gyanúsítottat vettek őrizetbe a Srí Lanka-i hatóságok a vasárnapi robbantássorozattal összefüggésben - közölték hivatalos források kedden.
Vágólapra másolva!

A letartóztatottak között van az öngyilkos merénylőket szállító teherautó sofőrje és annak a háznak a tulajdonosa, amelyben néhány terrorista lakott. A merényletekkel kapcsolatban

őrizetbe vettek egy szíriai állampolgárt is.

A nyomozás felgyorsítása érdekében Maitripala Sziriszena elnök különleges jogkörrel ruházta fel az ország hatóságait - először a 2009-ben véget ért polgárháború óta -, és elrendelte egy háromtagú bizottság felállítását is, amely várhatóan két héten belül hozza nyilvánosságra a nyomozási eredményeket. A rendőrség és a katonaság a szükségállapot idején előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket, és házkutatásokat is végrehajthat.

A Srí Lanka-i merényletek áldozatainak koporsóját viszik a Colombóban tartott szertartáson 2019. április 23-án Forrás: MTI/EPA/M.A. Pushpa Kumara

Radzsita Szenaratne kormányszóvivő és egészségügyi miniszter szerint április elejétől

több ország hírszerzése figyelmeztette az ország hatóságait,

hogy egy viszonylag ismeretlen helyi iszlamista szervezet, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat támadásokra készül.

Szenaratne szerint a védelmi minisztérium ekkor értesítette a rendőrséget, amely továbbította az értesüléseket a biztonsági erőknek. A tájékoztatót több rendőri egység megkapta, de az információ nem jutott el időben Ranil Vikremeszinghe kormányfőhöz és minisztereihez, így

semmilyen óvintézkedésre nem került sor.

Egyelőre nem világos, hogy emiatt indult-e vizsgálat.

Vikremeszinghe viszonya feszült a biztonsági erőkkel, amelyek Sziriszena elnök és védelmi miniszter irányítása alatt állnak. Sziriszena tavaly októberben eltávolította Vikremeszinghét tisztségéből. Bár döntését a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette és érvénytelenítette, Vikremeszinghe továbbra sem vehetett részt az ország biztonsági kabinetjének ülésein, így ő és kormánya nem értesült a fenyegetésekről sem.

Az ország kormánya és hatóságai a korábbi figyelmeztetések alapján most azt gyanítják, hogy a terrortámadásokhoz köze lehetett a Nemzeti Tauhít Dzsamaatnak, és egyelőre nem zárják ki azt sem, hogy

a terroristák más, külföldi csoportokkal is kapcsolatban álltak.

Sziriszena keddre nemzeti gyásznapot rendelt el.

A húsvétvasárnap elkövetett nyolc robbantásos merényletben mintegy 310-en haltak már meg, közülük legalább 27 külföldi, és 500-an megsebesültek. A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muszlim, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. A polgárháború vége - 2009 - óta eddig nem volt jelentősebb támadás vagy terrorcselekmény az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak súrlódások és kisebb villongások.