Újabb földrengés a Fülöp-szigeteken, legalább tizenhatan meghaltak

Porac, 2019. április 23. Mentőalakulatok tagjai dolgoznak egy összeomlott épület romjai között a 6,1-es erősségő földrengés után a Fülöp-szigeteki Pampanga tartománybeli Poracban 2019. április 23-án. Az előző nap bekövetkezett földmozgásban legkevesebb hét ember életét veszítette, 81-en megsérültek és több épület összedőlt. MTI/EPA/Francis R. Malasig
Vágólapra másolva!
A tegnapi után újabb, még erősebb földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket, amiben a hatóságok szerint legalább 16 ember meghalt. A túlélők után katonák, tűzoltók, mentők és civilek is kutatnak - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Hétfőn 6,3-as, ma pedig 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket - írja a Reuters.

Az eddigi információk szerint a rengés Porac városban egy négyemeletes házat döntött össze,

itt 16 ember halt meg.

A tegnapi rengés a városban 12 ember halálát okozta.

A jelentések szerint

egy szupermarket romjai alól két embert sikerült élve kimenteni,

öt emberre azonban már holtan találtak az éjszaka során. Másik hét ember holttestére a város más pontjain bukkantak rá a mentőcsapatok.

Mentőalakulatok tagjai dolgoznak egy összeomlott épület romjai között a 6,3-as erősségű földrengés után a Fülöp-szigeteki Pampanga tartománybeli Poracban 2019. április 23-án Forrás: MTI/EPA/Francis R. Malasig

- mondta a város polgármestere, Condralito dela Cruz az ANC televíziónak.

A hétfői rengésben Luzon szigetén

81 ember sérült meg, 29 épület dőlt össze, 14 ember eltűnését jelentették.