Meghalt János, volt luxemburgi nagyherceg

Gyász, Luxemburg, János, nagyherceg
János nagyherceg egy 2005-ös képen
Vágólapra másolva!
Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege. Az uralkodó 98 éves volt, 36 évig vezette az országot.
Vágólapra másolva!

Henrik luxemburgi nagyherceg kedd reggel bejelentette, hogy meghalt apja, János, akit hajnalban családja körében ért a halál.

János korábban 36 évig volt Luxemburg nagyhercege.

A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt.

A helyi sajtó szerint János április közepén került kórházba tüdőbántalmakkal, hétvégén állapota jelentősen romlott.

János nagyherceg egy 2005-ös képen Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

A nagyherceg 1921-ben született a luxembourgi Berg kastélyban Félix Bourbon-pármai herceg és Sarolta luxemburgi nagyhercegnő gyermekeként.

Az uralkodói címről 2000 októberében mondott le a legidősebb fia, Henrik javára.