Londonba látogat Donald Trump

United Nations General Assembly takes place in New York Horizontal
British Prime Minister Theresa May meets with US President Donald Trump, September 26, 2018 on the sidelines of the United Nations General Assembly (UNGA) in New York. (Photo by Nicholas Kamm / AFP)
Vágólapra másolva!
Londonba látogat június elején Donald Trump. Az amerikai elnök állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként érkezik június 3-án háromnapos látogatásra a brit fővárosba.
Vágólapra másolva!

A Buckingham-palota kedd délután bejelentette,

Londonba látogat június elején Donald Trump.

Az amerikai elnök állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként érkezik június 3-án.

Trump látogatásának időzítése a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulójához kötődik.

A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében 2017. januári washingtoni látogatásán, alig hét nappal Trump beiktatása után.

Az amerikai elnököt elkíséri felesége, Melania Trump.

Donald Trump és Theresa May Forrás: AFP/Nicholas Kamm

A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan az uralkodó vendégei, és a királynő valamelyik rezidenciáján,

a Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket.

Az udvar évente csak egy-két alkalommal hív meg külföldi államfőket, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen meghívás.

Az állami látogatás része az is, hogy az uralkodó és vendége díszes hintón végighajtat a Buckingham-palotához vezető, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárúton.

Az udvar évente csak egy-két alkalommal hív meg külföldi államfőket, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen meghívás.

Nem először találkozik egymással II. Erzsébet és Donald Trump Forrás: AFP/Matt Dunham

Theresa May azonban az amerikai elnök állami látogatását bejelentő keddi közleményhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy

London bízik abban, hogy a brit EU-tagság megszűnése után az amerikai kormány hajlandó lesz kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére Nagy-Britanniával. Trump maga is többször jelezte, hogy az Egyesült Államok kész gyorsan egy ilyen egyezmény kidolgozására.