Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából!

Kelemen Hunor; Brenzovics László ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszélget egész alakos fotó elnök FOTÓ határon túli magyarok HÉTKÖZNAPI KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZEMÉLY
Martos, 2017. július 8. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke érkezik a Kárpát-medencei körkép című nemzetpolitikai fórumra a Martosi Szabadegyetem Martfeszt táborában a felvidéki Martoson 2017. július 8-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukrajnából történt kitiltását, és jelezze Kijevnek, hagyjon fel a magyarellenes akciókkal - kérte Joseph Daulnak írt levélben Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője.
Vágólapra másolva!

A KMKSZ elnöke emlékeztette Joseph Dault, hogy az ukrán határőrség április 6-án Kelemen Hunort 18 hónapra kitiltotta Ukrajnából, amikor át akarta lépni a magyar-ukrán határt, hogy Ungváron részt vegyen a KMKSZ 30., ünnepi közgyűlésén.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke érkezik a Kárpát-medencei körkép című nemzetpolitikai fórumra a Martosi Szabadegyetem Martfeszt táborában a felvidéki Martoson 2017. július 8-án. Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Brenzovics László jelezte,

a határon mintegy órányi várakoztatást és ellenőrzést követően az RMDSZ elnökét a hatóság munkatársai arról tájékoztatták, hogy nem léphet be Ukrajnába,

miközben a belépés megtagadásának okáról semmilyen magyarázatot nem adtak.

- olvasható a levélben.

Az írás szerint

a KMKSZ mélységesen elítéli egy európai politikai párt, az Európai Néppárt tagpártjának vezetője elleni felháborító és elfogadhatatlan incidenst.

"Úgy véljük, a cselekményt az Európai Néppártnak is el kell ítélnie, és egyértelmű jelzést kell küldenie az ukrán kormánynak arról, hogy hagyjon fel a meghatározott népcsoporthoz tartozó lakosok, üzletemberek, politikusok és egyéb hivatalos személyek elleni akciókkal" - zárta levelét Brenzovics László.