Megmenthető lett volna a Notre-Dame, de a tűzoltók nem találták meg a tüzet

Notre-Dame, tűz
Párizs, 2019. április 15. Lángok emésztik a párizsi Notre Dame székesegyház tetőszerkezetét 2019. április 15-én. A tűz a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton keletkezett és onnan terjedt tovább. MTI/EPA/Julien De Rosa
Vágólapra másolva!
Már 18 óra 20 perckor riasztották a tűzoltókat hétfő este a párizsi Notre-Dame-hoz, de nem találtak tüzet. A második riasztás 18.43-kor érkezett, de ekkor már késő volt – derült ki a francia ügyészség tájékoztatásából. Az ügyészek „baleset” miatt nyomoznak, folyamatosan hallgatják ki annak az öt cégnek a munkásait, akik a felújításon dolgoztak. 
Vágólapra másolva!

Ötven nyomozó vizsgálja, hogy miért kapott lángra a Notre-Dame székesegyház, és egyelőre semmi jele sincs szándékos gyújtogatásnak – mondta Rémy Heitz párizsi államügyész kedden, az üszkös katedrális előtt tartott sajtótájékoztatóján. „Abból indulunk ki, hogy baleset történt” – tette hozzá. Azt is mondta, hosszú és összetett nyomozás lesz.

Médiaértesülések szerint a

hatóságok azt gyanítják, hogy a tüzet a tetőszerkezeten zajló építési munkák okozták.

Öt cég munkásai és alkalmazottai dolgoztak a helyszínen, és elkezdték annak a tizenöt embernek a kihallgatását, akik előző nap jelen voltak az építkezésen.

Forrás: MTI/EPA/Julien De Rosa

Az ügyész azt is mondta, hogy

az első riasztás 18.20-kor érkezett, de ekkor a tűzoltók nem találták meg a tüzet. A második 18.43-kor jött, de ekkor már a füst is felszállt.

Közben az épületet kiürítették.

Laurent Nunez francia belügyi államtitkár a BFM francia tévécsatornának azt mondta: a következő napok legnagyobb kérdése, hogy mennyire tart ki az épület szerkezete. A helyzetről szakértők és építészek tanácskoznak, a tűzoltók az ő javaslataik alapján folytatják tovább munkájukat.

Patrick Chauvet, a katedrális igazgatója megerősítette, hogy

a lángok nem érték el a katedrális kincstárát, és az egyik legfontosabb ereklyét, Jézus Krisztus töviskoronáját is sikerült kimenteni az égő épületből.

A relikviákat a párizsi városházán helyezték el.

Chauvet a kritikákra válaszul azt mondta: szerinte minden tűzvédelmi óvintézkedést megtettek. Az egyik alkalmazott feladata az volt, hogy naponta háromszor ellenőrizze a tetőszerkezetet a tűz elkerülése érdekében.

„Úgy gondolom, hogy nem tehettünk volna többet” – nyilatkozott az igazgató a tévének.

– tette hozzá.

A huszártorony leomlása Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

A tüzet még reggel is 100 tűzoltó oltotta, azóta teljesen eloltottnak minősítették.

A hivatalos közlések szerint három ember sérült meg könnyebben a tűzben, két rendőr és egy tűzoltó.

A párizsi önkormányzat donorkonferenciát szervez a Notre-Dame újjáépítésére. Több vagyonos francia család támogatást ígért. A Pinault család 100 millió eurós (32 milliárd forintos), míg Bernard Arnault francia üzletember 200 millió eurós (64 milliárd forintos) adománnyal járul hozzá a munkálatokhoz. A katedrális újjáépítésére az Egyesült Államokban is gyűjtést kezdtek. A GoFundMe adománygyűjtő oldalon több mint 50 kezdeményezést indítottak ezzel a céllal hétfőn. A francia profifutball-egyesület is felajánlotta segítségét.

Gérard Depardieu világhírű francia színész azt mondta: a leégett Notre-Dame iszonyú seb az egész városnak. Depardieu jelezte, hogy mielőbb visszatér Párizsba.

A gótikus székesegyház, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban gyulladt ki, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.