A szocialista EP-képviselő is befolyásos nagyvállalatoktól kap fizetést

Vágólapra másolva!
Újabb európai parlamenti képviselő korrupt ügyletére derült fény a közelmúltban. Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő még a látszatra sem ad, hiszen úgy kapta meg az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv társelőadói szerepét, hogy közben „másodállásban” véletlenül épp a Nyugatnémet Rádió és Televízió (WDR) felügyelő és programbizottságának is tagja volt. Így el tudjuk képzelni, mennyire pártatlanul és objektíven képviseli az ügyet. A szocialista frakcióban politizáló nő 2014 óta összesen már 240 ezer eurót – azaz közel 80 millió forintot – is kereshetett külső munkák révén. De mit is várunk tőle, „sima” EP-képviselőtől, ha – ahogy arról korábban már írtunk – egy frakcióvezető, nevezetesen Soros György támogatottja, a liberális Guy Verhofstadt is sok százezer eurót kereshetett zűrös, korrupciógyanús ügyletei révén. A V4NA nemzetközi hírügynökség cikke alapján megírtuk azt is, hogy Cecilia Wikströmöt, a svéd liberálisok listavezetőjét vissza kellett hívni a listáról, mert súlyos adócsalási ügynek volt részese. Beszámoltunk arról is, hogy Elmar Brok német néppárti képviselő saját választóit lopta meg, a görög Manolis Kefalogiannis ellen pedig azért zajlik vizsgálat, mert a gyanú szerint elvette az asszisztense fizetésének egy részét. Írtunk a zavaros múltú milliárdos, Renato Soru, olasz szocialista EP-képviselő korrupciós ügyeiről is, ő a Forbes szerint a leggazdagabb EP-képviselő 4 milliárd dolláros vagyonával. 
Vágólapra másolva!

Az európai parlamenti képviselőket sokszor még az egyértelmű összeférhetetlenség sem zavarja. Jó példa erre Petra Kammerevert német szocialista – S & D frakcióban – tevékenykedő politikus,

aki 2014 óta összesen már 240 ezer eurót – azaz közel 80 millió forintot – is kereshetett külső munkák révén az európai parlamenti juttatásain túlmenően.

Petra Kammerevert Forrás: Facebook

A német szocialista EP-képviselő még a látszatra sem ad, hiszen úgy kapta meg az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv társelőadói szerepét, hogy közben „másodállásban” véletlenül épp a Nyugatnémet Rádió és Televízió (WDR) felügyelő és programbizottságának is tagja volt.

A botrány akkor robbant ki, amikor Politico megírta, hogy a szocialista képviselő karöltve Sabine Verheyen Néppárti képviselővel, havi juttatást kapott a WDR-től. Több EP-képviselő is aggasztónak nevezte, hogy a Kammerevert és Verheyen a WDR és így az ARD Csoport fizetési listáján szerepel, miközben egy médiaszolgáltatásokról szóló irányelven dolgozik.

Pénz beszél, így könnyen lehet, hogy az irányelv tükrözni fogja a fenti médiaholdingok érdekeit.

Ezek a vállalatok ugyanis érdekeltek az innovatív szolgáltatók – pl. a Netflix – szigorúbb szabályozásában.

Így tehát a jogállamiságról, átláthatóságról és a korrupció visszaszorításáról hazánkat folyton kioktató brüsszeli politikusok vígan megengedik maguknak, hogy ugyanazon területen tevékenykedjenek politikusként, mint ahonnan egyébként fizetést is kapnak.

Azaz a látszat minimumára sem adva képviselnek Európa legfontosabb döntéshozó szervezetében nagyvállalati érdekeket pénzért. Mi ez, ha nem a korrupció maga?