Megállapodtak a halasztásról: most mindent megtudhat a Brexitről, amit lehet

London, 2019. április 10. Brit és európai uniós zászló egymáson a brit uniós tagság tervezett megszűnését (Brexit) ellenző tiltakozáson a londoni parlamentnél 2019. április 10-én, amikor az Európai Bizottság gyakorlati iránymutatásokat adott ki a tagállamoknak Nagy-Britannia rendezetlen kiválásának esetére. MTI/AP/Kirsty Wigglesworth
Vágólapra másolva!
Rugalmas, azonban legfeljebb október 31-ig tartó halasztásról született megállapodás az európai uniós vezetők szerdán kezdődött, éjszakába nyúló rendkívüli csúcsértekezletén az Egyesült Királyság kilépési dátumának ügyében. A brüsszeli találkozón elfogadott egyezségnek része, hogy júniusban áttekintik a folyamat állását, de ezt kifejezetten nem úgy kell érteni, hogy akkor esetleg módosulhat a határidő. A megállapodásról a V4NA nemzetközi hírügynökség adott hírt először.
Vágólapra másolva!

Amennyiben időközben mindkét fél ratifikálja a kiválás feltételeit rögzítő, de a londoni törvényhozás által többször is elutasított szerződést, akkor a következő hónap első napján automatikusan megszűnik a brit tagság.

Ha a szigetország május 22-ig nem hagyja jóvá a megállapodást, és még tagja az EU-nak, akkor részt kell vennie az európai parlamenti választásokon. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor június 1-jén kiesik az Európai Unióból.

A zárónyilatkozatban egyébként szó van arról is, hogy London vállalta, a halasztás ideje alatt konstruktívan, felelősségteljesen fog eljárni a jóhiszemű együttműködés jegyében, tartózkodik minden olyan intézkedéstől, amely akadályozhatja az EU céljainak elérését, különösen a döntéshozatali eljárásokban.

Brit és európai uniós zászló egymáson a londoni parlamentnél 2019. április 10-én Forrás: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatón arra kérte a briteket, hogy ne vesztegessék el ezt az időt.

- mondta. Tusk szerint a kiterjesztés rugalmas, de kicsit rövidebb annál, mint amire számított, viszont az idő így is elég lehet a legjobb megoldás megtalálására. Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor nem tudta kizárni azt a forgatókönyvet, hogy az október 31-éig tartó halasztást megelőző EU-csúcson megegyezés születhet a határidő további kitolásáról.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Theresa May brit miniszterelnök az Európai Unióból történő brit kiválás ügyéről (Brexit) rendezett rendkívüli európai uniós csúcstalálkozón Brüsszelben 2019. április 10-én Forrás: MTI/EPA/POOL/Olivier Hoslet

Theresa May brit kormányfő június 30-ig kért hosszabbítást, míg Donald Tusk rugalmas, akár egyéves halasztást javasolt. Emmanuel Macron francia elnök azonban ezt - sokak szerint főként belpolitikai okokból - ellenezte, mondván még a "kemény Brexit" is jobb, mint ha London esetleg akadályozni próbálná az Európai Unió működését.

A brüsszeli tanácskozáson Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a rendkívüli Brexit-csúcsra Brüsszelben 2019. április 10-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A megállapodásnál egyébként fontos szempont lehet, hogy az Európai Bizottság mandátuma is október végén jár le, mivel egyes diplomáciai források korábban arról számoltak be, hogy egy hosszú halasztás akár a brüsszeli testület megbízatásának néhány hónapos kiterjesztését is eredményezheti.
Az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a bizottság új elnökét és a szervezet tagjait, és amennyiben az Egyesült Királyság részt vesz a választásokon, majd később kilép az EU-ból, akkor a kinevezés nem tükrözné a brit képviselők távozásával megváltozó hatalmi egyensúlyt, ami legitimitási kérdéseket vethetne fel.