Andrew Veprek: A migrációnak a jogszabályok mentén kell zajlania

migráns, migránskaraván
Hondurasi és salvadori migránsok érkeznek a mexikói Matías Romeróba 2018. november 9-én. Az amerikai-mexikói határ felé tartó, több ezer emberből, főként hondurasiakból és salvadoriakból álló migránsok első csoportja október 13-án indult útnak Hondurasból.
Vágólapra másolva!
A nemzeti határok megvédése jogos érdek, a migrációnak pedig a jogszabályok mentén kell zajlania – hangsúlyozta Andrew Veprek, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának népességügyért, menekültekért és migrációért felelős helyettes államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
Vágólapra másolva!

Andrew Veprek emlékeztetett, világszerte sok országban tömegek kontrollálatlan migrációja figyelhető meg, miközben még a migráció kifejezésnek sincs általánosan elfogadott meghatározása. Nem definiálja ezt a szót az ENSZ migrációs egyezménye sem – fűzte hozzá. Szerinte a migráció fogalmát kiterjesztően kell értelmezni a személyek vagy csoportok határon átnyúló mozgására, az ideiglenes, az önkéntes és a kényszerű migrációra is.

Mint felidézte, sok ország, így az Egyesült Államok és Magyarország is távol maradt az ENSZ migrációs egyezményének aláírásától, és nem is tartja magára nézve kötelezőnek a dokumentum egyes pontjait.

Aggályos a menekültek személyes adatairól szóló paragrafus, de az Egyesült Államok azzal sem ért egyet, hogy teljes jóléti rendszerét megnyissa idegenek számára

– említett példákat Andrew Veprek.

Mint mondta,

Az amerikai helyettes államtitkár szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a nemzetközi határokon való átlépés módját:

akik illegálisan lépik át az Egyesült Államok határait, azok nem jogszerűen tartózkodnak az országban, és elzárhatók

– fejtette ki.

Hozzátette ugyanakkor, a szabályoknak megfelelő bevándorlóknak joguk van állást is vállalni az országban. Andrew Veprek végül a nagyobb felelősségre hívott fel, hangsúlyozva: nem szabad aláásni az állampolgárok bizalmát saját kormányaik iránt.