Diáklányt akart rávenni egy ukrán fiatal arra, hogy robbantson fel egy bombát a ballagási bankettjén

Vágólapra másolva!
Hat év börtönre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság pénteken a 19 éves Pavlo Hribet, aki a arra próbált meg rávenni egy Szocsiban élő diáklányt, hogy terrorcselekményt kövessen el a saját ballagási bankettjén.
Vágólapra másolva!

Hribet 2017. augusztus 24-én Fehéroroszországban fogták el, és Krasznodarban tartották fogva. A fiatal a nyomozás megállapítása szerint 2017 márciusa és májusa között online levelezésben állt egy végzős szocsi lánnyal,

akit arról győzködött Ukrajnából, hogy robbantson fel egy házi készítésű pokolgépet a június 30-án megrendezett köziskolai banketten, majd hagyja el Oroszországot.

Arról, hogy hogyan kell összeállítani és elhelyezni a robbanószerkezetet, a vádirat szerint az elítélt tájékoztatta a diáklányt. Hrib a bűncselekmény elkövetésekor

az Ukrán Nemzetgyűlés - Ukrán Nemzeti Önvédelem (UNA-UNSZO) elnevezésű szélsőséges nacionalista szervezet tagja volt.

Hrib ügyvédje, Marina Dubrovina azt mondta, ügyfele határozatlan idejű éhségsztrájkba lépett, amiért a fogva tartása alatt nem részesítették orvosi ellátásban, és nem engedték, hogy ukrán orvosok vizsgálják meg. Az elítélt korábban többször is panaszkodott az egészségi állapotára. Csütörtökön felfüggesztették a tárgyalást, és mentőt hívtak hozzá a bíróságra, mert hányingerre panaszkodott.

Dubrovina szerint a kiérkező orvos idült gyomorhurutot és akut légúti vírusfertőzést állapított meg nála. Vaszilij Pritula ukrán orvos megállapította, hogy Hrib állapota romlott az eljárás során.

Hrib jogi képviselője pénteken fellebbezést helyezett kilátásba a Rosztov-na-Donuban kihirdetett ítélet ellen.