Autós ámokfutó hajtott gyalogosok közé Kínában

Vágólapra másolva!
A járókelők közé hajtott autójával egy férfi a közép-kínai Hupej tartomány Csaojang nevű településén és halálra gázolt hat embert, a sofőrt később a rendőrség lelőtte - közölte a CCTV kínai televízió pénteken. Nyolc sérültet kórházba szállítottak. Az elkövető indítékát egyelőre nem tudni.
Vágólapra másolva!

A hatóságok közlése szerint a 44 éves Cuj Li-tung

a feleségét és a lányát is késsel megsebesítette,

mielőtt a volán mögé ült, és a tömegbe hajtott.

Egy hasonló támadás miatt tavaly decemberben ítéltek halálra egy férfit, aki terepjárójával a Hunan tartománybeli Hengjang egyik terén tizenöt embert szándékosan halálra gázolt, majd többeket megkéselt, illetve egy lapáttal támadott meg. A történtek során negyvenhárman megsebesültek.

Szintén decemberben Kína délkeleti részén egy férfi elkötött egy buszt, és azzal a tömegbe hajtott. A Hszinhua állami hírügynökség szerint nyolc ember meghalt, és huszonketten megsebesültek.

A kínai hatóságok gyakran személyes leszámolásokkal, vagy a tettesek pszichikai problémáival magyarázzák az ilyen jellegű incidenseket, néha azonban szeparatista szélsőségeseket okolnak a támadások végrehajtásával.