A Soros György pénzelte Human Rights Watch kizáratná a Fideszt a Néppártból

Vágólapra másolva!
Éppen pár nappal a pártcsalád március 20-ai közgyűlése előtt tettek közzé erről egy videót. Újabb nyomásgyakorlás Soros György birodalmából, ahol mindent megtesznek azért, hogy a Néppárt kizárja a Fideszt soraiból. 
Vágólapra másolva!

„Budapesten, Magyarország fővárosában vagyok, ahol találkoztam aktivistákkal, újságírókkal, diplomatákkal és tudósokkal” – így indított Kenneth Roth, a nemzetközi Soros-birodalom ismert szereplője a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédelemmel foglalkozó álcivil tömörülés által közzétett videóban. A szervezet ügyvezetője éppen aznap érkezett a magyar fővárosba, amikor Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje is. A HRW ügyvezetője a szokásos panelek (demokrácia, fékek és egyensúlyok rendszerének hiánya stb.) felsorolása mellett a Néppártot azzal vádolta meg, hogy nem a probléma gyökerével foglalkozik, amikor a magyar kormánypárt kizárásával foglalkozik. „Az Európai Néppártot sajnos jobban aggasztja, hogy hatalomban maradjon a Fidesz szavazatait is felhasználva, minthogy betartsa a demokratikus értékeket” – vádolta meg a magát kereszténydemokratának tartó pártcsaládot Soros embere, aki hozzátette, hogy végre itt lenne az ideje a Fideszt kizárni a Néppártból. Ezzel

Soros György amerikai illetőségű fiókszervezete pár nappal a sorsdöntő szavazást megelőzően kőkeményen nyomást gyakorolt egy európai pártcsalád belső ügyeiben.

Ez nem igazán meglepő, a HRW tipikusan az amerikai üzletember anyagi befolyása alatt álló szervezet. Emlékezetes, a Soros-Sargentini jelentésről szóló szavazást megelőzően tíz Soros-szervezettel egyetemben durva, nemzetközi lejárató kampányt indítottak Magyarország ellen.

Kenneth Roth, a Human Rights Watch ügyvezetője, és Soros György, amerikai spekuláns egy pár évvel ezelőtti megbeszélésen Forrás: wrongkindofgreen.org

Ismert, az Európai Néppárt (EPP) március 20-ai közgyűlésén a magát konzervatívnak tartó pártcsalád képviselői dönthetnek a Fidesz sorsáról. Több forgatókönyv is elképzelhető a szerdai napon, a kizárástól a tagság felfüggesztésén át a maradásig bármi előfordulhat. Ahogy az az ilyen helyzetekben lenni szokott, megmozdult a komplett Soros-világ, akiknek egyértelműen az áll az érdekükben, hogy a magyar kormánypártot eltávolítsák a kereszténydemokraták európai frakciójából. Többek között ez a feladata a DC Leaks nevű portál által nyilvánosságra hozott Soros megbízható szövetségeseinek listáján szereplő, 36 néppárti EP-képviselőnek.