Szijjártó Péter: Rengeteg közös pont van hazánk és Baden-Württemberg között

SZIJJÁRTÓ Péter
Stuttgart, 2019. március 1. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Wolfgang Reinhart, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) baden-württembergi tartományi frakcióvezetője (b) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Stuttgartban 2019. március 1-jén. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
Sokkal több a közös pont Magyarország és a németországi Baden-Württemberg tartomány kapcsolatában, mint az olyan ügy, amelyben esetleg nincs egyetértés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartban, a tartomány fővárosában folytatott tárgyalásain. Közben a külügyminiszter felhívta rá a figyelmet, hogy egyre több baden-württembergi cég folytat munkahelyteremtő beruházást hazánkban, az óriásvállalatok sikerének hatására a közepes méretű vállalkozások is növekvő számban választják Magyarországot új beruházásuk helyszínének.
Vágólapra másolva!

A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a tartományt a Zöldekkel kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) törvényhozási (Landtag-) frakciójának vezetőjével, Wolfgang Reinharttal folytatott megbeszélésén megállapították, hogy

Wolfgang Reinhart, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) baden-württembergi tartományi frakcióvezetője fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Stuttgartban 2019. március 1-jén Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Szijjártó felhívta rá a figyelmet, hogy "a német-magyar kapcsolatrendszerben nagyon sok minden köt minket össze a gazdaság, a kultúra, az emberek közötti kapcsolatok területén, és

sokkal több dolog közös, mint amiben adott esetben nem értünk egyet".

Kiemelte: "törvényszerű, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk, de ez természetes, hiszen máshonnan nézzük a világot".

"Kétségtelen, hogy ilyen kérdés a migráció kérdése, amelyben

mi világossá tettük, hogy Magyarország semmilyen módon nem kíván bevándorlóországgá válni, minden áron megvédi a határait,

és mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után az EP-ben is, Magyarország érdekeinek megfelelően, migrációellenes többség jöjjön létre" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Egyre több baden-württembergi cég folytat beruházást Magyarországon

A külgazdasági és külügyminiszter továbbá közölte, hogy

amely az első számú célpontok között tartja számon Magyarországot az innovatív autóipari fejlesztésekhez szükséges beruházások területén.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mercedes-Benz Classic Centerben, Stuttgartban 2019. március 1-jén. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Mint mondta, "kedvező folyamatnak vagyunk szemtanúi, a nagy baden-württembergi vállalatok magyarországi beruházási sikerei és pozitív tapasztalatai ösztönzőleg hatnak a Baden-Württembergben rendkívül erős középvállalati szektorra".

Erre példa, hogy megkezdte debreceni üzemének építését a Robert Bürkle nevű gépipari cég,

amelynek 400 millió forintos beruházásával 100 új munkahely jön létre a hajdú-bihari megyeszékhelyen

- emelte ki Szijjártó Péter.

Rámutatott arra, hogy a rendkívül kiterjedt és sokszínű gazdasági együttműködés révén Baden-Württemberg Magyarország második számú kereskedelmi partnere a 16 német tartomány közül,

a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 11 milliárd eurót (3540 milliárd forint).

A baden-württembergi cégek szerepe kiemelten fontos a magyar autóipar fejlődésében, nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat teljesítménye 6 százalékkal nőtt 2018-ban, a termelés értéke pedig meghaladta a 8500 milliárd forintot, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a 174 ezret - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

A tartományból érkező vállalatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy

a magyar autóipari ágazat termelésének értéke hamarosan eléri az évi 10 ezer milliárd forintot.

Ezt jelzi például, hogy a Daimler nem csupán egy újabb gyárat épít Kecskeméten, hanem a már működő üzemében megkezdte egy újabb modell, a Mercedes-Benz CLA Coupé gyártását.

A baden-württembergi beruházásoknak is köszönhető, hogy

- fejtette ki a miniszter.

Hangsúlyozta: a kormány számára elsődleges fontosságú, hogy a magyar autóipar "az élen járjon az új, innovatív autóipari korszakban is, és megtartsuk azt a megszerzett pozíciónkat, amelynek értelmében hazánk az európai autógyártás egyik fellegvára".