A NATO-főtitkár szerint az észak-atlanti szervezet nem akar új hidegháborút

STOLTENBERG, Jens
Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár.
Vágólapra másolva!
A NATO nem akar újabb hidegháborút - jelentette ki Szófiában az észak-atlanti katonai szervezet főtitkára, aki szerint az, hogy Oroszország megsértette a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződést (INF), a szövetség számára az egyik leginkább sürgető kihívás.
Vágólapra másolva!

Jens Stoltenberg a bolgár kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón felszólította Moszkvát, hogy

Jens Stoltenberg Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az INF-szerződés betilt minden 500-tól 5500 kilométeres hatótávolságig bevethető ballisztikus rakétát és manőverező robotrepülőgépet.

A múlt hónapban

az Egyesült Államok hivatalosan felfüggesztette az 1987-ben született megállapodás teljesítésének kötelezettségét,

ami által hatályba lépett az a kitétel, hogy hat hónapon belül a szerződés hatályát veszti.

Oroszország tagadja, hogy megsértette a szerződést, de

Washingtont követően szintén felfüggesztette annak teljesítését.

Stoltenberg Szófiában kijelentette,

A főtitkár hangsúlyozta, hogy az új orosz rakéták nukleáris töltettel szerelhetők fel, és képesek elérni az európai városokat, nehéz felderíteni őket, illetve kevés idő marad arra, ezért fegyveres konfliktus esetén csökken az atomfegyverek potenciális bevetésének küszöbértéke.

Moszkvának szóló felszólítását megismételve Jens Stoltenberg azt is mondta, a NATO-nak fel kell készülnie az INF-szerződés nélküli világra is, és arra, hogy megnövekszik az orosz rakéták száma.