Melegpornós szexelt a metrón, megbírságolták érte

mertó, szex, pornó
George Mason és Nicholas Mullan
Vágólapra másolva!
1000 fontos, mintegy 365.000 forintos bírságot szabtak ki arra a pornósztárra és partnerére, akik a londoni metrón szexeltek. A bíró szerint a közszeméremsértést tovább súlyosbítja, hogy az aktusról készült videót megosztották a Twitteren - írja a BBC. 
Vágólapra másolva!

Leicester Square és a Waterloo állomások között esett egymásnak George Mason és Nicholas Mullan.

Az aktusról készült videót megosztották a Twitteren is "100%-ban eredeti" felirattal.

Az eset még 2017-ben történt, de a felvétel csak most került nyilvánosságra.

A két megálló között a Mirror szerint kevesebb, mint öt perc a menetidő. Ezalatt a két férfinak sikerült anális, orális és manuális szexben is részesítenie egymást.

Manson a Twitteren később azzal büszkélkedett, hogy

túl kanosak voltak, nem tudtak ellenállni egymásnak.

George Mason és Nicholas Mullan Forrás: Mirror/PA

Lubbock Lucinda bíró a szexvideó állóképeit mutatta be a tárgyaláson. Azt mondta, hogy ez egy nagyon kellemetlen és súlyos vétség a nyilvánosság előtt. A bíró szerint

az esetet az is súlyosbítja, hogy a videót közzétették a közösségi médiában.

Reméli, hogy a büntetésből mind a ketten tanulnak majd.

A brit Közlekedési Rendőrségnek egy másik homoszexuális férfi jelentette be a videót, aki szerint a metrón szexelő pár átlépte a normalitás határát.

Mason, HungYoungBrit néven ismert a pornóiparban, főként Twitter-oldalán posztolja videóit, és reméli, hogy egyszer díjat nyer azokkal.

A pár megjelent a bíróságon, és elismerték tettüket.

Robert Simpson ügyész a tárgyaláson elmondta, hogy a két férfi a metróban mindenki szeme előtt szexelt egymással.

A mindkettőjüket védő Howard Cohen

azzal védekezett a bíróságon, hogy az orgia nem volt tervezett,

és a metró első kocsijában volt, ami állítása szerint üres volt. Szerinte ráadásul Mason csak a Twitter 18+-os, felnőtt részén osztotta meg a felvételt.

Manson 18 hónap közmunkát és 1000 font, mintegy 365.000 forint pénzbírságot kapott,

illetve 170 fontos, több mint 60.000 forintos bírósági költséget is ki kell fizetnie.

Mullant 12 hónap közmunkára, illetve a szintén 170 fontos bírósági költség megfizetésére kötelezték.