Most először csaptak le szülési turizmust szervező bandára

Vágólapra másolva!
Kaliforniában húsz ember ellen vádat emeltek, mert kínai nők százaival fizettettek azért, hogy az Egyesült Államokban szülhessenek. Az ott született gyermekek ugyanis automatikusan amerikai állampolgárok.
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i ügyészség hivatalának közleménye szerint csütörtökön három embert le is tartóztattak összeesküvés, vízumcsalás és pénzmosás vádjával, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

A hatóságok – a Los Angeles Times című lap tudósítása szerint – közölték azt is: ez az első alkalom, hogy „szülési turizmus” miatt csaptak le egy bűnbandára.

A bűnszervezet tagjai dollárezreket kértek kínai nőktől az utazás megszervezéséért és a vízum intézéséért. A várandós nők a határon leplezték állapotukat, és hazudtak utazásuk céljáról.