Ismét migránsok lakta sátortáborrá változtak Párizs utcái

Párizs, 2019. január 11. Főként Szudánból és Csádból érkezett illegális bevándorlók tábora a párizsi Porte de la Villette felüljáró alatt 2019. január 11-én. MTI/AP/Francois Mori
Vágólapra másolva!
Az Origo többször is beszámolt az elmúlt időszakban a Párizsban kialakult helyzetről a migránsok miatt.Megírtuk, hogy a szocialista városvezetés, élén Anne Hidalgo főpolgármesterrel, képtelen úrrá lenni az egyre inkább romló körülményeken. Már tavaly októberben odáig fajult a helyzet, hogy a szocialista főpolgármester úgy döntött, hogy sátortábort épít az utcán élő migránsoknak. A nyáron pedig a helyszínen forgattunk arról, hogy a migránsok hogyan lepték el a valamikor a világ kulturális fővárosát jelentő Párizst.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben a Párizs XVIII. kerületében (ott, ahol a híres Sacré Cœur-bazilika található) élők már megint arra ébredtek, hogy mintegy

200, nagyrészt afgán származású migráns húzott fel sátrakat a Porte de la Chapelle mögötti területen,

pont úgy, ahogy a nem messze található Porte de Clignancourt területén, ahol 250-en "telepedtek le".

Illegális bevándorlók tábora az egyik párizsi felüljáró alatt 2019. január 11-én Forrás: MTI/AP/Francois Mori

Az utcákon élő migránsok alkalmi tüzeket raknak, ha fáznak, vagy a metrókijáratokhoz húzódnak, ott egy kicsit melegebb van.

Az ismételten súlyos helyzetet a világ vezető konzervatív napilapja, a Le Figaro írása alapján négy pontban foglalhatjuk össze:

1) 14 szervezet, köztük az Orvosok Határok Nélkül és több katolikus egyesület küldött tiltakozó levelet a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfőnek, Emmanuel Macronnak, hogy tartsa magát ahhoz, amit vállalt. Macron megválasztását követően azt nyilatkozta, hogy 2017 végétől felszámolja az utcán élést.

Nagyon határozottan és keményen azt mondta, hogy „nem akarok olyan nőket és férfiakat látni az év végétől, akik az utcán, parkokban élnek. Mindenkinek emberhez méltó körülmények között kell élnie."

Miután kiderült, hogy

és valójában semmi nem történt ebben az ügyben, az emiatt a tiltakozó szervezetek úgy gondolják, Macron nemtörődömsége miatt kerülhetnek veszélybe a migránsok.

2) 4000 migránsra számítanak heteken belül Párizs utcáin. A France Terre d'asile nevű civil szervezet számításai szerint jelenleg 2039 migráns él az utcákon szemben a múlt heti 1728-cal.

A szervezet igazgatója, Pierre Henry szerint, ha ebben az ütemben haladunk,

hamarosan elérjük a 4000-et, pont a tél kellős közepén.

Azt is elismerte, hogy

3) A párizsi prefektus, Michel Cadot 1200 férőhelyet ígért meg, amelyet a rendkívüli helyzetre és a télre való tekintettel megnyitnak Párizsban és környékén, erre azonban még várni kell.

2018-ban Párizsban és környékén 45 százalékkal több migráns kért menedékjogot, mint 2017-ben.

Ez a növekedés a jelenlegi szállások, központok túlzsúfolódásához vezetett Michel Cadot szerint.

4) A Franciaországba érkező migránsok

40-50 százaléka nyújtja be kérelmét Párizsban, vagy a közigazgatásilag Párizst is magába foglaló Île-de-France megyében.

Épp ezért Párizsban a legsúlyosabb a helyzet, amelynek egyik oka az, hogy a fővárosban (elsősorban annak elővárosaiban) már nagy területű migránsgettók jöttek létre, ahova a migránsoknak könnyebb „beilleszkedni", másik oka pedig az, hogy a párizsi és Párizs környéki lakosság hagyományosan nagyon kevert.

Főként Szudánból és Csádból érkezett illegális bevándorlók tábora a párizsi Porte de la Villette felüljáró alatt 2019. január 11-én Forrás: MTI/AP/Francois Mori

Mivel a bevándorláspárti macroni rezsim továbbra is migránsokkal kívánja megoldani a csökkenő népszaporulat előidézte helyzetet, illetőleg a liberális-baloldali kormány létérdeke a migránsok számának növelése azért, mert

Az egykori, egyébként marokkói migráns hátterű szadista testőrparancsnokával különös viszonyt ápoló Macron amúgy fenti videójában azt is elmondta, hogy az utcán élő migránsok méltó körülmények közé történő elhelyezése egyben hatékonysági kérdés is.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az államfő két év alatt nemhogy megoldani nem tudta azt, amit megígért a franciáknak, hanem

A sárgamellényesek egyik fontos követelése volt a migráció azonnali leállítása és a kérdés társadalmi szintű megvitatása, ezt azonban Macron és rezsimje megtagadta.