Elképesztő siker a politikai korrektség agresszív terrorja ellen küzdő író regénye

2019.01.24. 08:56

Michel Houellebecq új könyvét, a január elején megjelent Szerotonint és a nagy író politikai korrektség hazug terrorja elleni küzdelmét hosszabb írásban mutattuk be néhány nappal ezelőtt. A könyv nemcsak Franciaországban hihetetlen siker, de a kortárs francia írókat nem különösebben kedvelő Németországban is. 

Új könyvében a világhírű író egy nagyon szomorú történetet ír le. Főszereplője, egy minden tekintetben sikertelen, mind a hivatásában, mind a magánéletében kudarcot kudarcra halmozó igazi antihős, akinek sorsa jól mutatja, hogy milyen veszélyek leselkednek  a globalizált, multikulturális világban élő emberekre, akik céltalanul várják, hogy életük „lepörögjön” és annak vége legyen. Fiatalkori vágyait, ambícióit feladva nem is tehet mást, hiszen az elidegenedett, egydimenziós nyugati fogyasztói társadalom nem kínál alternatívát. 

A szinte egész életművét érintő kitekintésben pedig arról is írtunk, hogy a világhírű író azért sem kaphatott hosszú ideig Goncourt-díjat (a világ egyik legrangosabb irodalmi díja, amelyet példátlan sikerei után végül 2010-ben megkapott A térkép és a táj című regényéért) mert nem illett a balliberális szalonok képmutató, „politikailag korrekt” művilágába,mert regényeiben nem álproblémákkal, álvalósággal foglalkozott, hanem nagyon pontos társadalom-kritikával illette a szürke francia hétköznapokat és  elidegenedett, nihilista társadalmat. És sok mindent látott előre: 2001. szeptember 11-e előtt nyolc nappal jelent meg A csúcson című regénye, amely egy muszlim terrortámadással fejeződik be. 2015 januárjában aznap lett volna új regényének, a Behódolásnak a bemutatója, amikor a Charlie Hebdo karikatúristáit muszlim terroristák megölték - a regény arról szól, hogy foglalja el majd a 2020-as évek elején a muszlim bevándorlók Franciaországot. Új könyve pedig részben a sárgamellényesek lázadását jövendöli meg.

Irodalmi értéke mellett egyfajta jövőlátása és a politikai korrektség kinevetése miatt is Houellebecq igazi szupersztár lett Németországban. Ott, ahol még kevésbé lehet nyilvánosan őszintén beszélni politikai kényes kérdésekről, mint Franciaországban. Például a bevándorlásról.

A France Info szerint csak a Behódolás című 2015-ös könyvét 500 ezer példányban adták el, és annak ellenére, hogy francia íróról beszélünk, ez az 5. legnagyobb példányszámban eladott irodalmi mű volt a német könyvpiacon abban az évben.

Houellebecq könyve annyira népszerű volt, hogy színdarabot, filmet rendeztek belőle, sőt egyetemi előadássorozatot is indítottak. A berlini Galeries Lafayettes áruház francia nyelvű könyvesboltjának vezetője, Aurélie Passaris elmondta, hogy szerinte Houellebecq nagyon pontosan és jól szólítja meg a német olvasókat. Ráadásul az a fajta provokatív, polemizáló franciás írásmód, amit ő képvisel, nagyon egyedivé teszi a német írók mellett. Németországban Houellebecq egy igazi intellektuellnek számít, egészíti ki Ben von Romscha, a Moritzplatzon lévő könyváruház igazgatója.

Új regényére, a Szerotoninra utalva elmondta a francia rádióadónak, hogy Houellebecq a társadalmi lecsúszástól való félelemről beszél, a lecsúszó középosztályról, a globalizáció időszakában. Ez egy olyan téma, amelynek hatása túlmutat egy országon, egyfajta világjelenségnek vagyunk a tanúi.

Romchsa nagy kortárs írónak tartja Houelllebecqet, aki meg tudja szólítani a német olvasókat. Szerotonin című legújabb könyve, amely német nyelven január 8-án jelent meg  egy igazi kulturális, társadalmi esemény Németországban- zárja az interjút az igazgató.

A francia közszolgálati televízió információi szerint a Szerotonin január 7-én 80 ezer példányszámban jelent meg, ez óriási szám, ha figyelembe vesszük, hogy nem német íróról van szó. De a spanyol kiadás is 25 ezer példánnyal indult január 8-án, és persze a francia 320 ezer példány is hihetetlennek számít a piacon, főleg ha azt vesszük alapul, hogy egy új könyv átlagosan 5 ezer példányban jelenik meg. A könyv olasz nyelven is megjelent már január 9-én. Természetesen magyarul is megjelenik.

Angolul pedig várhatóan csak szeptemberben jelenik meg. Az Amazonon pl. már megjelenése napján az első helyre került, számos francia könyvesbolt előtt kígyózó sorok álltak január 4-én még nyitás előtt, hogy az emberek meg tudják venni a könyvet. A Le Parisien friss információi szerint a könyvből két nap alatt példátlan módon 90 ezer példányt adtak el, ez a rekord toronymagasan vezeti a francia eladási listákat. A kiadó további 50 ezer példány rendkívüli nyomtatását tervezi.   

Az író műveit kiadó Flammarion szerint Houellebecq könyveiből Franciaországban 5 millió példányt adtak el összesen, legsikeresebb könyve a 800 ezer eladott példányt megérő Behódolás 2015-ben jelent meg.