Csíksomlyóra utazik Ferenc pápa

FERENC pápa
Vatikánváros, 2018. szeptember 19. Ferenc pápa a hívőket üdvözli heti általános audienciáján a vatikáni Szent Péter téren 2018. szeptember 19-én. (MTI/EPA/Maurizio Brambatti)
Vágólapra másolva!
Ferenc pápa május 31-én kezdi meg romániai látogatását. Csíksomlyón június 1-jén tart szentmisét.
Vágólapra másolva!

Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi - közölte pénteken a román elnöki hivatal.

Három napig lesz Romániában a pápa

Korábban román sajtóhírek szerint eldőlt, hogy május végén és június elején tesz látogatást Romániában Ferenc pápa, aki állítólag felkeresi Csíksomlyót is – írja a Krónika a bukaresti Q Magazine-ra hivatkozva. A kiadvány honlapján közzétett cikk szerint a katolikus egyházfő május 31-én érkezik Bukarestbe, és három napig tartózkodik majd Romániában.

Csíksomlyóra is ellátogathat Ferenc pápa Forrás: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

A Q Magazine az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotától származó értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy látogatása során

a pápa Jászvásárra, Balázsfalvára és Csíksomlyóra is ellátogat majd.

A kiadvány szerint az információkat megerősítették az „elnöki hivataltól származó források”.

A Krónika cikkében megemlíti, hogy teret szentelt az esetleges pápalátogatás témájának a Digi24 hírtelevízió is, amely ugyancsak arról értesült, hogy május 31-én, pénteken érkezik az országba a katolikus egyházfő. A csatorna ugyanakkor arról nem szolgált információval, szerepel-e az úti célok között Erdély, ahol az ország katolikusságának zöme él.