Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Stockholmban

Vágólapra másolva!
A svéd Mitt nevű hírportál hatósági statisztikákra hivatkozó beszámolója alapján, Stockholmban naponta átlagosan 5 nőt erőszakolnak meg. A valóságban ennél több nő is eshet áldozatul a nagyrészt migránsok által elkövetett nemi erőszakoknak, de azt nem merik jelenteni a hatóságoknak. Az erőszakolóknak átlagosan csak az 5 százalékát ítélik el.
Vágólapra másolva!

2019. január 1. és július 1. között a svéd fővárosban összesen 1060 bejelentés érkezett nemi erőszakról, ami

20 százalékos növekedésnek felel meg

a 2018 első félévében regisztrált 890 esethez képest – írja a Voice of Europe a Mitt cikkére hivatkozva.

Ez azt jelenti, hogy

átlagosan naponta 5 nőt erőszakolnak meg Stockholmban.

Ezen kívül jelentettek még 24 olyan esetet, ahol nem nemi erőszakról, hanem szexuális kényszerítésről beszélhetünk.

A svéd fővárosban a nagyrészt migránsok által elkövetett nemi erőszakok miatt olyan súlyossá vált a helyzet, hogy Stockholm egyik legnagyobb kórházában, a Södersjukhuset-ben külön sürgősségi részleget hoztak létre a megerőszakolt nők számára.

A Södersjukhuset kórházban évente körülbelül 800 bántalmazott nőt kezelnek.

A Mitt újságírójának a nyilvánosságra hozott statisztikáit a következőképpen kommentálta Irene Svenonius, a jobbközép Mérsékelt Párt politikusa: "a nemi erőszakok száma a valóságban jóval nagyobb lehet a bejelentett esetek számánál."

Irene Svenonius szerint átfogó megelőzési stratégia kidolgozására lenne szükség nemzeti szinten.

A Södersjukhuset kórház vezetőségének elmondása alapján,

Az SVT nevű svéd közszolgálati csatorna egy korábbi beszámolója szerint 100 bejelentett nemi erőszakból végül csak 5 esetben születik elmarasztaló ítélet.