Orbán Viktor: A magyar nemzetnek megvannak azok a képességei, amelyekkel független tud maradni

NÉMETH Zsolt; TŐKÉS László; ORBÁN Viktor
Tusnádfürdő, 2019. július 27. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. A magyar kormányfő a 30. tusványosi rendezvényen arról is beszélt, hogy ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amelyek segítségével független tud maradni. Közölte, jövőre két újabb akciótervre lesz szükség. Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság.
Vágólapra másolva!

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn. A magyar kormányfő előadásában kiemelte:

Percről percre Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről készült percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - értékelt. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.

Orbán Viktor: Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kívülről fenyeget a veszély

Orbán Viktor szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. Kijelentette: bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az Európai Bizottság élére, és azt, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe.

A miniszterelnök szerint

jelentette ki.

Ha jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk,

ősszel pedig egy harmadikra is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk. A miniszterelnök a közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, "ide jó idegek kellenek" azért, hogy "ne nevessük el magunkat", és ezzel "ne sértsük meg partnereinket".

Orbán Viktor: Demokrácia igen, liberalizmus nem

További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a JNéppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor - vélekedett.

„Az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség” Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem" - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő kiemelte:

mutatott rá.

Közölte: a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, fel kell készíteni a világban való közös helytállásra, és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja - sorolta a miniszterelnök.

Kerszténydemokrata állam jött létre

Magyarországon létrejött egy illiberális állam, egy valódi állam- és politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam - jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök előadásában rámutatott: az a tétel, hogy minden demokrácia szükségszerűen liberális és a kereszténydemokráciának liberálisnak kell lennie, egész egyszerűen nem igaz.

Hozzátette:

fejtette ki a miniszterelnök, aki kiemelte: a mögöttük hagyott 20, 30 évnek Európában ez a korszelleme. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy amikor támadják, kritizálják őket a liberális demokrácia hívei, akkor nem vitatkoznak, hanem a gyűlölet szól a bírálókból.

Orbán Viktor: Szembe kell fordulni a liberális korszellemmel Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szembefordulás a liberális korszellemmel

Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. A miniszterelnök kijelentette:

Kijelentette: "az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel, és a liberális internacionalizmussal". Megjegyezte: "a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze".