London nem vet be katonákat, ha visszakapja Irántól a lefoglalt hajót

Vágólapra másolva!
Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint London nem tervez katonai akciót az Irán által pénteken lefoglalt brit tartályhajó kiszabadítására, de követeli az iráni hatóságoktól a hajó azonnali elengedését. Londoni elemzői vélemény szerint amerikai katonai beavatkozás sem valószínű.
Vágólapra másolva!

Az iráni Forradalmi Gárda péntek este a Hormuzi-szorosban elfoglalt két brit tartályhajót. Az egyik rövid idő után folytathatta útját, de a másik Irán felé tart. London tájékoztatása szerint a két hajó személyzetének tagjai között nincsenek brit állampolgárok, a 23 fős legénység indiai, orosz, lett és Fülöp-szigeteki.

Pénteken késő este kétszer is összeült a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testülete (COBRA). A bizottság értekezleteiről a kormány rendszerint nem ad nyilvános tájékoztatást, de Hunt a tanácskozás szünetében a BBC televíziónak elmondta: az egyik hajó, a Stena Impero irányt váltott, és Irán felé vette útját, miután négy naszád körülvette és a levegőben egy helikopter követi.
A másik hajót, a libériai zászló alatt közlekedő, de szintén brit tulajdonú Mesdart Hunt tájékoztatása szerint tíz gyorsnaszád állította meg. A brit külügyminiszter szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy ez a hajó is irányt váltott-e.

A Mesdar tulajdonosa, a glasgow-i székhelyű Norbulk Shipping UK azonban péntek esti első tájékoztatásában azt közölte, hogy a 2007-ben épült, 315 ezer tonna vízkiszorítású tartályhajót egy fegyveres alakulat szállta meg, és ez a hajó is elindult északra, Irán felé.
A Norbulk Shipping UK késő éjjeli második, frissített tájékoztatásában viszont már arról számolt be, hogy a kommunikációt sikerült helyreállítani a Mesdarral, a hajó kapitánya azt jelentette, hogy a fegyveres alakulat elhagyta a fedélzetet, a Mesdar szabadon folytathatta eredetileg tervezett útját, a személyzetnek nem esett bántódása.

A Stena Impero tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt.
A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart. A közlemény szerint személyi sérülésről nem érkezett hír.

Jeremy Hunt a BBC-nek nyilatkozva péntek éjjel elmondta: beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel a helyzetről, és megpróbálta elérni Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert is, aki azonban jelenleg repülőgépen utazik. A brit külügyminiszter közölte: Zaríffal is a lehető leggyorsabban kapcsolatba akar lépni. Hunt szerint a történtek teljesen elfogadhatatlanok, a hajózás szabadságát fenn kell tartani. Hozzátette: Nagy-Britannia "kimért, de erőteljes" válaszlépéseket tesz, és ha a helyzetet nem sikerül rövid időn belül megoldani, annak súlyos következményei lesznek.
Jeremy Hunt ezeket nem részletezte, de arra a kérdésre, hogy a helyzet megoldható-e diplomáciai úton, és kizárható-e bármiféle katonai intervenció, kijelentette: London elképzelései között nem szerepelnek "katonai opciók", a brit kormány diplomáciai megoldásban gondolkodik. Hozzátette: ha a szabad hajózás elé korlátok emelkednek a térségben, annak Irán lenne a legnagyobb vesztese, ezért Irán érdeke a helyzet mielőbbi megoldása.

Az iráni magyarázat

Irán közlése szerint hatóságai azért foglalták le előző nap a Hormuzi-szorosban a Stena Impero brit tartályhajót, mert balesete volt egy iráni halászhajóval. Az iráni halászhajó vészjelzést adott le, de a Stena Impero nem vett erről tudomást - közölte Allahmorad Afifipur, Hormuzgán tartomány kikötői és tengeri hatóságának vezetője szombaton a Farsz hírügynökséggel. A brit hajó legénységének mind a 23 tagja jelenleg a bandar-abbászi kikötőben van hajóján, és az eset kivizsgálásának végéig ott marad - tette hozzá. Arról nem számolt be, hogy milyen baleset történt.