Háborús propagandával vádolja az RMDSZ elnökét egy úzvölgyi provokátor

Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró
Kelemen Hunor RMDSZ elnöke RMDSZ ügyvezető elnöke költő politikus romániai magyar író újságíró 2017.02.09.
Vágólapra másolva!
Feljelentette az ügyészségen Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt Mircea Chelaru nyugalmazott tábornok. A volt vezérkari főnök többek között háborús propaganda terjesztésével vádolja Kelemen Hunort az úzvölgyi incidensekről tett kijelentései miatt. Mircea Chelaru volt az úzvölgyi incidens során az egyik provokátor, az 1990-es fekete március nevű magyarellenes marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán is felmerült a neve, ezt követően titkosszolga lett, és „természetesen" korrupciós ügyekben is érintett.
Vágólapra másolva!

Mircea Chelaru jelenleg a parlamenten kívüli Román Nemzetség Párt (Partidul Neamul Românesc) nevű magyarellenes, szélsőjobboldali politikai szervezet alelnöke.

Az egykori tábornok felháborodását Kelemen Hunornak az úzvölgyi incidenseket követő napon, június 7-án tett sajtónyilatkozata váltotta ki – közölte a Maszol az evz.ro nevű román hírportál információira hivatkozva.

Kelemen Hunor Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az RMDSZ elnöke a június 6-i, úzvölgyi események után ugyanis kijelentette, hogy

Kelemen Hunor vandáloknak nevezte azokat, akik megtámadták az élőláncot alkotó székelyföldi magyarokat, összetörték a temetőkaput, kicsavarták a földből a magyar katonák fakeresztjeit és kövekkel dobálóztak.

Látható volt, hogy az élőlánc megtámadása koordináltan történt

– emelte ki az erdélyi magyar politikus.

Az ügyészségre benyújtott feljelentésében a nyugalmazott tábornok fenyegetéssel, illetve hamis információk és háborús propaganda terjesztésével vádolja Kelemen Hunort.

Szerinte

Chelaru a bűnvádi panaszában úgy fogalmaz: Kelemen Hunor fegyveres összetűzéssel végződhető esetleges erőszakos konfliktus kiprovokálásának szándékával tette ezeket a kijelentéseit, amelyek így háborús propagandának minősülnek.

A Maszol megkereste Kelement a feljelentés kapcsán, de ő nem kívánta kommentálni a szélsőjobbos tábornok vádjait.

Kicsoda Mircea Chelaru?

A kommunista diktatúra idején katonai akadémiát végzett, most 69 éves és nyugdíjas Chelaru által betöltött legmagasabb tisztség a román hadsereg vezérkari főnöksége volt 2000 februárja és októbere között.

null

null

írja a Mandiner a Nethuszár című erdélyi hírportál információira hivatkozva.

Chelaruval még abban az évben megkapta a Securitate romjain újjászervezett román titkosszolgálat, Serviciul Român de Informații-SRI néven futó belbiztonsági szolgálat Divizia 3 (3-as ügyosztály) főnökségét – mint ilyen,

ennek a feladata az „irredenta tevékenységek" követése, megfigyelése, az az „a magyarokat, mint belső ellenséget" megfigyelő ügyosztály.

A volt tábornok a 2017 februárjában kirobbant kormányellenes tüntetések kapcsán bőszen agitált a tüntetők ellen.

2019 márciusában pedig nyílt levélben fordult Románia európai parlamenti (EP-) képviselőihez, hogy azok miért nem emelnek szót Brüsszelben Erdély „koszoválása"ellen, miért nézik tétlenül, ami folyik, gondolva itt a budapesti kormány határozott kiállására az erdélyi magyarság mellett.

Chelaru ellen 2015-ben egyébként folytatott nyomozást a DNA

(Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészség), ennek során kiderült, hogy már rögtön 2000-ben, ahogy kinevezték vezérkari főnöknek, különböző ingatlancsalásokra, ingatlanokkal való visszaélésre vette rá beosztottjait.

Ezért elítélték, és még pénzbüntetést is kapott,

igaz, ez még mindig nem emelkedett jogerőre.

Mircea Chelaru 2018 augusztusában néhány volt tábornokkal együtt megalapítja a Román Nemzetség Pártját, amely megpróbált elindulni az idei európai parlamenti választásokon, ám a választási bizottság mintegy 4 ezer aláírásukat megsemmisítette, mert azok hamisak voltak – így végül nem indulhattak az EP-választáson.

A Román Nemzetség Párt elnöke egy szintén szélsőséges nézeteket valló közéleti személyiség, Ninel Peia, aki korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben volt parlamenti képviselő, de onnan kizárták őt 2016-ban.

Legellentmondásosabb kijelentése Peiának az volt, amikor a 2015 októberében, a bukaresti „Colectiv" nevű szórakozóhelyen történt, tragédiával végződő tűzeset után kirobbant kormányellenes tüntetések után kijelentette, hogy

a tiltakozásoknak a célja Románia feldarabolása volt, amiből a magyarok „vitték volna" Erdélyt...