Mexikó befogadná Evo Moralest

Horizontal
Evo Morales
Vágólapra másolva!
Mexikó menedéket ajánl Evo Morales bolíviai elnöknek, aki bejelentette, hogy lemond - közölte helyi idő szerint vasárnap a mexikói külügyminiszter. Morales korábban azt írta a Twitteren, hogy elfogatóparancsotr adtak ki ellene, ezt azonban a rendőrség később cáfolta.
Vágólapra másolva!

Marcelo Ebrard tudatta, hogy a La Paz-i nagyköveti rezidencián fogadtak 20 bolíviai tisztségviselőt és képviselőt.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy Bolíviában puccsot hajtsanak végre.

– Mexikó fenntartja álláspontját, hogy tiszteletben tartja a demokráciát és az intézményeket. Puccsot nem – írta a miniszter a Twitter mikroblogon.

A szintén baloldali Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök nem sokkal korábban a Twitteren elismerését fejezte ki Moralesnek, aki "inkább lemondott, mint hogy erőszaknak tegye ki a népét".

A baloldali vezetők puccsot emlegetnek

Latin-Amerika több baloldali vezetője puccsot emleget a bolíviai eseményekkel összefüggésben. Nicolás Maduro venezuelai elnök azt írta, kategorikusan elutasítja az "elnöktestvére", Morales ellen végrehajtott államcsínyt.

Evo Morales vasárnap jelentette be a lemondását Forrás: AFP

Hasonló közleményt tett közzé a kommunista Kuba vezetése is, amely határozottan elítélte a "puccsot", és szolidaritásáról biztosította "Evo Morales elnöktestvért". Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter emellett globális mozgósításra szólított fel

A december 10-én hivatalba lépő, megválasztott argentin elnök, Alberto Fernández szintén arról írt a Twitteren, hogy erőszakos civilek, meghátráló rendőrök és tétlen katonák asszisztálásával államcsínyt követtek el Morales ellen.

A rendőrség cáfolta, hogy elfogatóparancsot adtak ki

Ezzel szinte egy időben Vladimir Yuri Calderón bolíviai rendőrfőnök bejelentette, hogy az ügyészség utasítása alapján őrizetbe vették María Eugenia Choquét, a választási törvényszék vezetőjét, akit az októberi elnökválasztáson tapasztalt szabálytalanságok miatt akarnak felelősségre vonni.

Korábban Morales azt írta a Twitteren, hogy "törvénytelen" elfogatóparancsot adtak ki ellene, a házát pedig "erőszakos csoportok" támadták meg.

– Egy rendőr nyilvánosan bejelentette, arra utasították, hogy hajtsa végre az ellenem kiadott törvénytelen elfogatóparancsot – írta Morales a közösségi oldalon.

- tette hozzá a baloldali politikus.

Luis Fernando Camacho, az ellenzék egyik vezetője pár perccel korábban szintén arról írt a Twitteren, hogy Morales ellen elfogatóparancsot adtak ki, és a katonaság és a rendőrség is keresi a volt elnököt.

Nem sokkal később

a bolíviai rendőrség hivatalosan cáfolta Morales állítását,

és közölték: nincs érvényben elfogatóparancs a volt elnök ellen.