Véget ért Portugáliában a parlamenti választás

Vágólapra másolva!
Véget ért Portugáliában a vasárnapi parlamenti választás, mind az anyaországban, mind az Azori-szigeteken, ahol 21 órakor zártak az urnák.
Vágólapra másolva!

Az első exit poll eredmények a várakozásoknak megfelelően az António Costa miniszterelnök vezette portugál Szocialista Párt (PS) győzelmét vetítik előre. Négy felmérés 33,3 és 40 százalék közötti eredményt jósol a PS-nek, amely bár javított a 2015-ös választási eredményén,

nem érte el az abszolút többséget, így más pártok támogatására szorul a kormányalakításhoz.

Az előrejelzések szerint a fő ellenzéki párt, a konzervatív Szociáldemokrata Párt a voksok 24,2 - 31 százalékára számíthat.

A százalékos keretszámok a Pitagorica közvélemény-kutató cégnek a TSF/TVI műsorszolgáltató, a Catolicának az RTP televízió, az Intercampusnak a Correio da Manha és Negocios hírlapok, illetve az ICS-ISCTE-nek a SIC TV és az Expresso hetilap részére elvégzett felmérésein alapulnak.

A SIC TV-nek készített felmérés egyébként 9-12 százalékot jósol a marxista Baloldali Tömörülésnek.

Az exit pollok szerint a választási résztvétel rekordalacsony: becslések szerint a választópolgárok 48,2-52,5 százaléka ment el szavazni.

A felmérések közzétételét követően a kormányzó PS bejelentette választási győzelmét. Ana Catarina Mendes szocialista párti képviselő úgy fogalmazott, hogy a PS nagy győzelmet aratott a voksoláson.

Mintegy 10,8 millió szavazásra jogosultat vártak az urnákhoz, hogy megválasszák a 230 fős Köztársasági Gyűlést, a parlament alsóházát.

A felmérések szerint a választás nagy esélyese a kormányzó Szocialista Párt, de várhatóan nem lesz abszolút többsége, így koalícióban lesz kénytelen kormányozni.

Az António Costa kormányfő vezette szocialisták a négy évvel korábbi választásokon csak kisebbségi kormányt tudtak alakítani több radikális baloldali politikai formáció támogatásával.

Costa kisebbségi kormányának hivatalba lépése - 2015 ősze - óta

sikerült gyorsítani a gazdasági növekedést és növelni a stabilitást a korábban pénzügyi válság sújtotta országban.

A Publico című napilap és a RTR közszolgálati műsorszolgáltató számára a Cesop-UCP közvélemény-kutató intézet által a vasárnapi szavazás előtt elvégzett felmérés szerint a szocialisták a 37 százaléknyi szavazatra számíthatnak, öt százalékponttal többre, mint 2015-ben, a konzervatív Szociáldemokrata Párt - élén Rui Rio volt portói polgármesterrel - szavazatainak várható aránya 30 százalék lesz, a marxista Baloldali Tömörülésé (BE) 10, az Egységes Demokrata Koalíció (CDU) baloldali pártszövetségé pedig 6 százalékra várható.